Hogy egyszer csak hirtelen vége, és közvetlenül utána sokkal rosszabb, mint előtte.
Miután beleélted magad a hangulatba és 3-4 órára megfeledkeztél a magyar hétköznapok szürke és nyomasztó valóságáról, egyszercsak visszazökkensz oda. Mint amikor a legszebb álmodba hasít bele a telefonod kegyetlen ébresztőhangja.
Végtelenül szomorú az a pillanat, amikor a rendezvény végén elindulsz a busz/villamos felé, és előtte a menetkísérők rád szólnak, hogy tedd el a szivárványos zászlót, mert nem biztonságos az utcán azzal továbbmenni.
Nem elég, hogy újra vár az a posvány, ami a hétköznapokat jellemzi, de még félj is a saját városodban fényes nappal az utcán.
A kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy féljek a migráncsoktól, a terroristáktól, a más vallásúaktól (ilyen alapon a KDNP-től is félhetnék) meg a Soros György-féle libsiktől, akiktől soha, semmilyen formában nem éreztem magam veszélyben. Érdekes módon, amikor ténylegesen olyan helyzetbe kerülök, hogy félnem kell, arról a magát keresztény-konzervatívnak tekintők mélyen kussolnak. Amikor olyan idiótáktól kell rettegnem, akiket felháborít egy nyomorult szivárványos zászló, akkor hol van a magyar emberek biztonsága, ami a kormány állítólagos elsődleges célkitűzése?
A régi blogomon nagy sikert arattak a Melegfelvonulás "hideg fejjel" című bejegyzéseim, melyekben arról írtam, hogyan lettem masszív Pride-ellenzőből a rendezvény elkötelezett támogatója és rendszeres látogatója.
2008-ban voltam először a Pride-on, nem másért, mint hogy leleplezzem a sok "mocskos buzit", ami "sikerült" is, hiszen nagy nehezen sikerült találnom két szerencsétlent, akik valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt produkálták magukat a kamera előtt, ezzel pedig sikerült több százezres nézettséget bezsebelni a YouTube-on. Ez volt egyébként az első vlog-jellegű anyagom évekkel azelőtt, hogy a műfaj mainstreammé vált volna.
2009-ben (még Fideszesként) írtam az első "Melegfelvonulás, hideg fejjel" bejegyzést. Még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit is gondoljak az egészről, és zavart okozott az erőben, hogy alapvetően tetszik a Pride, de szégyelltem volna bevallani, és továbbra is öncélú magamutogatásnak, fölösleges provokációnak tartottam, ahogy a környezetemben gondolni illett.
Ezt az összeállítást, amiben 10 percen át csak statisztikák vannak, csak a YouTube-on közel 700 ezren látták néhány hét alatt, és már akkor tudtam, hogy ez a módja annak, hogy a széles tömegek számára is érthetővé tegyük a számokon keresztül, hogy mi is történik az országban.
Az adatok csodálatosak tudnak lenni, ha szépen vannak tálalva, és nem csak szebbek egy hatalmas táblázatnál, hanem, ami a lényeg: érthetőek is.
Azóta kísérletezgetek, hogyan lehetne a technikát a következő szintre emelni, mert vizualizálni való számok mostanában is bőven akadnak, például egészen elképesztő pénzösszegek kerülnek mostanában NER-barát oligarchák zsebébe.
Frissítés, 2018. március: itt egy összefoglaló videó arról, hogy mi is ez, ami készül, és milyen céllal. Iratkozz fel a YouTube-csatornámra és/vagy gyere Facebookon a Racionalista Kávéház csoportba, ahol lesznek még ilyen kulisszák mögé betekintős élő videók.
Tavaly például 250 milliárd (250 000 000 000) Forint vesztette el közvagyon jellegét a Matolcsy-féle alapítványok környékén, folyamatosan kapnak többszáz milliós állami támogatásokat olyan jelentéktelen, magukat újságírónak képzelő hülyegyerekek, mint a Pesti Srácok vagy épp a 888.hu, és ez még csak a jéghegy csúcsa.
Mészáros Lőrinc egymaga keres napi(!) 274 millió Forintot, vagyis másodpercenként 3 ezret: ha talál egy ötezrest az utcán, nem éri meg lehajolnia érte, hiszen időarányosan rosszabbul jár, mint ha csak simán tolja a kormány szekerét. Döbbenetes számok ezek, az átlagember számára már a nagyságrend is felfoghatatlan, bőven kimeríti a "Big Data" fogalmát a korrupció mértéke Magyarországon, jó lenne tehát valami kifejezetten erre a célra kifejlesztett adatvizualizációs eszköz, ami segít feldolgozni és felfoghatóvá tenni a különféle adatokat.
2014-ben már tettem egy kísérletet: az amerikai demonocracy.info ötlete alapján próbáltam húszezres-kötegekkel ábrázolni nagyobb összegeket, de hamar beletört a bicskám, ehhez már komolyabb technika kell, mint amit akkor használtam. Mostanra viszont sikerült kidolgozni a technikát, így mostantól semmi akadálya akármennyi jellegét vesztett közvagyon ábrázolása úgy, hogy valamennyire felfogható legyen.
Ez például félmilliárd, kattintva brutál nagy méretben (8K) is megtekinthető:
Ha érdekelnek a technikai részletek, és hogy mi is lesz ebből később:
2016. február 9. volt a nap, amikor azt mondtam: elegem van, betelt a pohár, el innen.
Mondhatjuk úgy is, hogy ez a nap volt a “Grexit” vagy inkább "Grexodus" amikor úgy szálltam fel a legközelebbi nyugatra tartó vonatra, hogy nem érdekel, milyen országban ébredek másnap reggel, és ott mi vár rám: akármi is lesz, az biztosan jobb lesz, mint Magyarországon bármi.
Aztán persze lehiggadtam egy kicsit, és gondolkodtam.
Hogyan lehetséges, hogy a homeopátiáról szóló egyetlen index-cikk olvasása után magabiztosan hülyézem le azokat, akik elhiszik a homeopátiát? Úgy, hogy a szememben az index hitelesnek tűnik, és nem hiszem, hogy át akar verni. Egy egyetemi professzorról szintén nem feltételezek semmi ilyesmit.
Érdekes belegondolni, hogy ez milyen apróságokon múlhat. Miért tartom hitelesebbnek az Indexet a Kurucinfónál? Megpróbálom összeszedni pro és kontra.
Ma Magyarországon sokan azt mondják, megszűnt a sajtó és a vélemény szabadsága. Különösen az MTVA létrejöttekor és az M1 hírcsatorna propagandaszócsővé silányításakor, az Origo bekebelezésekor, valamint a Népszabadság alattomos módon való megsemmisítésekor lángoltak fel az ezzel kapcsolatos indulatok, holott a sajtó ma is szabad, ahogy a vélemény is.
Ha nem lenne az, akkor ez a blog sem létezhetne, ahogy a 444.hu és az Átlátszó sem.
Az más kérdés, hogy bár szabadon elmondhatja a véleményét bárki, de
- mindenki leszarja a más véleményen levőt, mindenki csak fújja a magáét. Ahogy mondani szokás: a vélemény olyan, mint a seggluk - mindenkinek van, de a másikéra senki sem kíváncsi. Pedig a seglukkal ellentétben mások véleményéből tanulni lehet.
- a kormány véleményével egyetértők barátok, az ellentétes álláspontot képviselők ellenségek, akiket nevetségessé kell tenni és hazaárulással vádolni a létező összes csatornán,
- a kormány véleményével egyetértők kapnak állami támogatást (akár fizetett hirdetések megrendelése formájában) az ellenvéleményt megfogalmazók pedig leshetik
- a kormány véleményével egyetértők a legészveszejtőbb hülyeséget is leírhatják "újságírás" címén, és senki nem mondja nekik, hogy ezt már nem kéne, míg a másik oldal legjelentéktelenebb tárgyi tévedését is darabokra szedik, és különféle összeesküvés-elméleteket állítanak fel.
Ez a kialakult helyzet a politika, a média és az állampolgárok sara is, a Harmadik Felvilágosodás Programjának megvalósításához ezen is változtatni kell, ez a stratégia egyik fontos része.
A Momentum jött, látott, és alig egy hónap alatt mindent felforgatott. 2017. első napjaiban kevesen hallhattak róluk, február végén viszont egy kő alatt kellett élnie annak, akinek nem mond semmit a Momentum név. Jól csinálták, le a kalappal, valahogy mégis hiányérzetem van.
Leszögezem: alapvetően szimpatikus, hogy itt egy lelkes és tettrekész fiatalokból álló csapat, amely elhatározta, hogy kezébe veszi a jövőjét, és ezért cselekedni is hajlandó. Maximális tiszteletem az aktivistáknak, akik a -15 fokos rekordhidegben fagyoskodva gyűjtötték össze a 266 151 aláírást az olimpiai népszavazás kiírásáért, ami végül a kormányt is gyáva megfutamodásra késztette, vagyis elérte a célját. A Momentum Mozgalom egy hónap alatt többet tett, mint 2010 óta a komplett magyar ellenzék együttvéve, ez pedig mindenképp tiszteletreméltó, mégis baromi kevés, és egy elpazarolt lehetőség. A Momentumnak minden esélye meglett volna arra, hogy egy új, reális alternatívát vázoljon fel, de nem tette, és félek, hogy ez a szép nagyra fújt lufi szép lassan leereszt.
Megkaptam már párszor, hogy az írásaim terjedelmesek, a gondolatmenet olykor kesze-kusza, és ez teljesen jogos észrevétel - álljon hát itt erről egy valamivel rövidebb :) magyarázat, amolyan esettanulmány-féleség, az eddigiek összegzése és a leglényegesebb gondolatok kiemelése.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. február 9-én történt, hogy betelt a pohár: oda jutottam, hogy Magyarországon soha nem fog változni semmi, én pedig nem érzem itt jól magam, úgyhogy nincs más hátra, mint feladni mindent, és elhúzni innen a fenébe. 20 óra 35 perckor úgy szálltam fel a müncheni vonatra, hogy nem érdekelt, hogy hol kelek fel másnap reggel. Je suis migráns című írásom ennek történetét dolgozza fel, és azt, hogy milyen új terv alapjait fektettem le akkor, és milyen új ötletekkel és felismerésekkel jöttem vissza Magyarországra 10 nappal később.
Egy évet adtam magamnak a stratégia kidolgozására, és még egy évet a megvalósításra - eddig viszonylag jól állok, a stratégia nagyjából kész (ez az írás az elméletről szól, az ezzel egy időben megjelenő kicsivel hosszabb másik pedig már gyakorlatról) és 2018. február 19-ig adtam magamnak időt a megvalósításra. Már csak egy dolog hiányzik hozzá: te, és a maradék 9,9 millió honfitársunk, de egyelőre legalább 5-10 ember, aki segít kivitelezni az ezeket a hosszú cikkeket felváltó hatékonyabb kommunikációs projekteket. Ez ugyanis az utolsó hiányzó láncszem...
A terv - egész röviden
Van egy vízióm, ami arról szól, hogyan lehetne Magyarország egy jobb hely mindannyiunk számára. Hogyan lehetne a demokrácia (egyébként világszerte tapasztalható) problémáit orvosolni, a populizmust legyőzni, hogy az állam végre tényleg a polgárát szolgálja, ne pedig fordítva.
Nagyon sokat írtam már arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem, hol tartok most, és milyen vízióim vannak. Frissítés: olvasd el az évértékelő-posztot, amelyben ezeket gyűjtöttem össze egy rövid magyarázattal.
Egy dologról még nem, pontosabban kettőről, de az első fontosabb:
Mi is a célom ezzel az egésszel
Nem, nem "tovább szalámizni a baloldali választókat" (utálom ezt a sablonos vádat mindenre, ami nem Fidesz vagy DK vagy MSZP) és még csak nem is a húsosfazék közelébe kerülni, ott ugyanis már jártam, és szar volt. :) A politika világa nem a magamfajta, önálló gondolatokkal rendelkező és az elvei mellett kiálló realistáknak való. Sajnos hiányzik belőlem a feltétel nélküli lojalitás és alázat képessége, ami minden másnál előrébb való ma a politikában (én csak a Fideszről tudok nyilatkozni, de szerintem máshol is így van) én viszont mélységesen megvetem és leköpöm az ilyet.
A Közösségi Közszolgálati Médiáról szóló, vagyis a Harmadik Felvilágosodás Programjának megvalósítását gyakorlati példákkal szemléltető poszt írása közben nézegettem az erre a célra már régebben félretett videókat, hogy jó és kevésbé jó példákat mutassak, milyen jellegű "közszolgálati műsort" is tervezek. A műsorstruktúra egyik fontos pillére az álhírek és az összeesküvés-elméletek ellen indított harc, amihez kevés a tiltás illetve az álhírnek jelölés lehetősége a Facebook-on.
