Egy leszerelt Fidesz-pártkatona gondolatai és tervei egy racionálisan működő országról

Tomanovics Gergely

Tomanovics Gergely

Évértékelő, az eddigi hosszú írások (viszonylag) rövid összefoglalója

2017. március 13. - Tomanovics Gergely

2016. február 9. volt a nap, amikor azt mondtam: elegem van, betelt a pohár, el innen.

Mondhatjuk úgy is, hogy ez a nap volt a “Grexit” vagy inkább "Grexodus" amikor úgy szálltam fel a legközelebbi nyugatra tartó vonatra, hogy nem érdekel, milyen országban ébredek másnap reggel, és ott mi vár rám: akármi is lesz, az biztosan jobb lesz, mint Magyarországon bármi.

Aztán persze lehiggadtam egy kicsit, és gondolkodtam. 

Nem csak azon, hogy egész pontosan mi is a bajom Magyarországgal, hanem azon is, hogy én magam hol rontottam el, mit tudnék jobban csinálni. 2016. február 19-én már egy új terv alapjaival tértem haza, egy évet adtam magamnak arra, hogy kidolgozzam azt, ez sikerült is, és fanatikusan hiszek abban, hogy működhet.

Erről bővebben: "Je suis migráns" - A radikalizálódásról saját radikalizálódásom tapasztalatai alapján

Nagyon sokat írtam az elmúlt évben, többet, mint előtte 8 éves blogger pályafutásom során összesen. Kellett ez, hogy magamban is rendszerezzem a bennem kavargó gondolatokat és érzéseket, hogy világosan el tudjam mondani, mit is szeretnék pontosan. Ez mostanra nagyjából sikerült is, ugyanakkor tudom, hogy elsőre kicsit kaotikusnak tűnhet ez az egész, ezért is próbálom többször, többféleképpen leegyszerűsíteni és összefoglalni.

Bővebben: A hosszú cikkek csapdája

A 2016-os év meghatározó eseményei (például a Brexit, Donald Trump győzelme és az októberi kvótanépszavazás is) sok szempontból megerősítették és igazolták a koncepcióm létjogosultságát, és ma, egy évvel a “Grexit” után van egy vízióm és egy tervem, ami egy kicsit túlmutat azon, hogy “váltsuk le Orbánt és több pénzt az egészségügyre, oszt’ jó lesz” - lesz a faszt, már bocs. Többek között ebbe a hibába esik bele például a Momentum Mozgalom is, róluk külön is írtam.

Bővebben: 5 dolog, ami miatt "most vasárnap" biztos nem szavaznék a Momentum Mozgalomra

Ahogy a tervről szóló posztban is írtam: nem spanyolviasz ez, és nem is hiszem, hogy 100 százalékban tökéletes. Segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy legyen belőle valami, mert egy fecske nem csinál nyarat.

Bővebben: A Harmadik Felvilágosodás Programja - konkrét gyakorlati példákkal és ötletekkel

Az egész program legfontosabb gondolata az, hogy változtatni kell az állam, a sajtó és az állampolgár viszonyán és azon, ahogy egymással beszélünk. Változtatni kell azon a felfogáson, hogy mindig, mindenért más a hibás, magunkba kell nézni és nem azon rágódni, hogy mi a rossz, hanem azon ötletelni, hogyan lehetne jobb.

Lehet például keseregni azon, hogy megszűnt a sajtó- és véleményszabadság (lófaszt szűnt meg, a 444.hu és ez a blog sem létezhetne akkor) mert Andy Vajna, Mészáros meg Habony, vagy meg lehetne próbálni tenni valamit. Mindenért Habonyt és Mészárost hibáztatni pontosan ugyanaz, amit a másik oldal csinál, csak náluk Soros György a mumus.

Bővebben: Racionálisan a sajtó- és véleményszabadságról (szubjektív vázlat)

A problémák és tennivalók, valamint saját terveim megfogalmazása mellett megpróbáltam konkrét politikai javaslatokat is tenni, amelyek szintén túlmutatnak a sablonos "több pénzt az oktatásra, kevesebb adót, örök életet, ingyen sört" ígéretek ismételgetésén. Ezekben az írásokban leginkább azt próbálom érzékeltetni, hogy mi a bajom ma az ellenzékkel, közben pedig tartom magam az egyik fontos alapelvemhez: ne csak kritizálj, próbálj meg jobbat mutatni.

Racionálisan a 2024-es budapesti olimpiáról

Racionálisan a bevándorlási válságról és a terrorizmusról

Racionálisan az adózásról, a gazdaság kifehérítéséről, az állam szerepéről

Racionálisan az oktatásról (hamarosan)

Racionálisan a munkahelyteremtésről (hamarosan)

Mi következik most?

Megírtam a gondolataimat és terveimet, vitassuk meg őket, csiszoljuk véglegesre és csináljuk meg. Én személy szerint eltökélt vagyok és minden okom megvan hinni benne.

Bővebben: saját személyes motivációimról, céljaimról, ambícióimról

A blogolást a két hiányzó "Racionálisan" poszt megírása után egy időre szüneteltetem is, és a tettek mezejére lépek. Egyedül viszont nem fog menni, és ahogy már írtam is: ha valós társadalmi igény sincs a változásra, akkor nem fogom tovább erőltetni.

Részemről ez az utolsó próbálkozás, hogy tegyek valamit egy jobb és élhetőbb országért. Ha nem jön össze, akkor megpróbálok valami mást, ha az se, akkor kitalálok valami okosságot, ha pedig minden kötél szakad, akkor ennyi volt, felszállok valami vonatra, és valami majd lesz. Olyan még ugyanis nem volt, hogy valami ne lett volna...

Facebook-oldalam: https://www.facebook.com/TomanovicsGergely

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tomanovicsgergely.blog.hu/api/trackback/id/tr5812333769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása