Egy leszerelt Fidesz-pártkatona gondolatai és tervei egy racionálisan működő országról

Tomanovics Gergely

Tomanovics Gergely

Harc az álhírek ellen: nem a tiltás a megoldás

2017. március 12. - Tomanovics Gergely

A Közösségi Közszolgálati Médiáról szóló, vagyis a Harmadik Felvilágosodás Programjának megvalósítását gyakorlati példákkal szemléltető poszt írása közben nézegettem az erre a célra már régebben félretett videókat, hogy jó és kevésbé jó példákat mutassak, milyen jellegű "közszolgálati műsort" is tervezek. A műsorstruktúra egyik fontos pillére az álhírek és az összeesküvés-elméletek ellen indított harc, amihez kevés a tiltás illetve az álhírnek jelölés lehetősége a Facebook-on.

Az alábbi videót például elrettentés céljából szerettem volna bemutatni: ilyen az, amikor hitelesnek és logikusnak tűnő érvekkel próbálunk egy zavaros összeesküvés-elméletet alátámasztani, és az ilyenekkel nagyon kell vigyázni. A 30 perces jópofa animációs film arról szól, hogyan sikerült a gonosz Rotschild-háttérhatalomnak leigáznia és háborúban megnyomorítania a világ népeit, ezzel lerombolva az amerikai álmot és adósságcsapdába csalni az embereket.

Sokan megmosolyogják az ilyen konteókat, pedig ha végignézed a 30 perces videót, teljesen logikusnak tűnik az egész okfejtés, legalábbis sokkal kevésbé abszurd, mint mondjuk a chemtrail vagy a homeopátia. Akárki is készítette ezt a videót, látszik, hogy bőven dolgozott rajta minimum 3-4 ember, és igyekeztek logikus(nak tűnő) érvekkel magyarázni az elméletet. Különösen tetszik a videót záró Benjamin Franklin idézet, ami akár a Racionalista Párt szlogenje is lehetne: "Those who would give up essential Liberty, to purchase a little temporary Safety, deserve neither Liberty nor Safety" tehát azok, akik feladnák a legalapvetőbb szabadságukat azért, hogy egy kevés ideiglenes biztonságot vásároljanak rajta, sem a szabadságot, sem a biztonságot nem érdemlik meg.

Nem szabad félvállról venni a problémát, fel kell venni a harcot a téves információkkal, méghozzá nem tiltással, mert az csak erősíti "a háttérhatalom még cenzúrázza is a neki nem tetsző híreket" felfogást. Tiltás helyett logikus érvekkel meg kell cáfolni az állításokat (melyekre az elmélet épül) ezeket pedig széles körben, a populizmus eszközével (könnyed, szórakoztató tálalás) terjeszteni kell. 

Kapcsolódó bejegyzés: a hosszú cikkek csapdája. Örömteli, hogy vannak a neten hosszú és alapos elemző írások, én szeretem is őket, de a többséghez ezek nem jutnak el, úgyhogy valami más formátum kell, ha tömegekhez akarunk szólni. A rövid írás nem jó, mert felszínes, és még csak nem is populáris - ezért jó a videó.

Ahogy már a programban is írtam: alapvetés, hogy az emberek nem hülyék, csak nem értik a bonyolult összefüggéseket, és magyarázatokat keresnek. A fentihez hasonló videók például logikusnak tűnő magyarázatot adnak, úgyhogy például ilyen videókat is kell készíteni a hosszú és nehezen érthető cikkek helyett.

Ez a Közösségi Közszolgálati Médiának is a fontos célkitűzése, a végén vannak is konkrét példák.

Az összeesküvés-elméletek kis gyakorlással könnyen felismerhetők, kötelező tartozékuk ugyanis a logikusnak tűnő érvek mellett az egyoldalúság, és a saját magukkal való ellentmondás. A chemtrail-elmélet például már ott megdől, hogy ha tényleg repülőkről szórják ránk az idegmérget, az a háttérhatalom embereire is ugyanúgy hat, magukat meg csak nem akarják megmérgezni...

Ez a videó is önmagában egy ellentmondás: ha ez a bizonyos Rotschild-háttérhatalom tényleg létezik, és tényleg képes volt teljes országokat a nyomorba dönteni, akkor ez, a "szupertitkos" találmányukat "leleplező" videó például hogyhogy létezhet? 

A második ellentmondás, ami a 4. perc után jön elő: a videó azt sugallja, hogy a gonosz bankok tukmálták rá a szerencsétlen lakosságra a hiteleket, hogy ezzel hatalmas profitra tegyenek szert. Közben pedig a videó is mondja, csak erre nem helyez kellőképpen nagy hangsúlyt: az emberek felelőtlenül vettek fel hiteleket, hogy elfeledjék a hétköznapok szürkeségét, és az álmaikra költsék azt a pénzt, ami nem is az övék. Csábító - de kötelező volt hitelt felvenni? 

Hosszasan lehetne még sorolni az ellentmondásokat, és szükséges is.

Ahogy már a programban is írtam, és nem győzőm hangsúlyozni: a félrevezető manipuláció alapja a félelem és a bizonytalanság, a félelem és bizonytalanság alapja pedig az ismerethiány. Az ismerethiány ellenszere nem más, mint az ismeretterjesztés, erre pedig ma már hatékony eszközeink vannak, csak jól kell tudni használni. Ez röviden a Harmadik Felvilágosodás Programja.

Összeesküvés-elméletet egyébként nem nehéz kitalálni. Csak annyi kell hozzá, hogy legyen valami, amit nem értesz, és amire próbálsz logikus magyarázatot találni. Nekem is így sikerült a Momentum Mozgalomról kettőt is kitalálni, mindkettőben van is ráció - csak a jóhiszeműségemnek köszönhető, hogy én magam sem veszem ezeket komolyan, viszont könnyen el tudom képzelni, hogy valaki igen. Ezért van szükség világos és közérthető kommunikációra, ezért van szükség egy valódi közszolgálati médiára. Megcsináljuk?

Egy pozitív példa a sok közül: rövid, tömör, könnyed stílusú, mégis fontos dolgokat tudhatsz meg belőle. Milliók nézik ezeket a videókat, és bár nyilván nem lesz a nukleáris energia professzora senki, de ez nem is a cél, hanem eloszlatni a kételyeket pro és kontra érvek figyelembevételével.

A Harmadik Felvilágosodás Programjáról szóló posztban van még több ilyen, köztük pár saját kísérleti anyag is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tomanovicsgergely.blog.hu/api/trackback/id/tr912330215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása