A régi blogomon nagy sikert arattak a Melegfelvonulás "hideg fejjel" című bejegyzéseim, melyekben arról írtam, hogyan lettem masszív Pride-ellenzőből a rendezvény elkötelezett támogatója és rendszeres látogatója.

2008-ban voltam először a Pride-on, nem másért, mint hogy leleplezzem a sok "mocskos buzit", ami "sikerült" is, hiszen nagy nehezen sikerült találnom két szerencsétlent, akik valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt produkálták magukat a kamera előtt, ezzel pedig sikerült több százezres nézettséget bezsebelni a YouTube-on. Ez volt egyébként az első vlog-jellegű anyagom évekkel azelőtt, hogy a műfaj mainstreammé vált volna.

2009-ben (még Fideszesként) írtam az első "Melegfelvonulás, hideg fejjel" bejegyzést. Még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit is gondoljak az egészről, és zavart okozott az erőben, hogy alapvetően tetszik a Pride, de szégyelltem volna bevallani, és továbbra is öncélú magamutogatásnak, fölösleges provokációnak tartottam, ahogy a környezetemben gondolni illett.

2015-ben (4 évvel a Fidesszel való szakításom után) már egy kicsit tisztábban láttam, és akkori bejegyzésemben egyáltalán nem okozott nehézséget bevallani, hogy bizony tetszik, és sokat köszönhetek a Pride-nak. Még az sem zavart különösebben, hogy utána címlapon buzizott le a kurucinfó - egyrészt mert inkább legyek buzi, mint ostoba náci, másrészt már csak azért sem, mert készültem rá, tudatos és szándékos provokáció volt az egész, ami olyan jól sikerült, hogy a kuruc cikk címében az általam megjósolt szófordulat is szerepelt.

Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz, ami miatt ma ismét billentyűzetet ragadtam. 2015-ös bejegyzésemben már nagyjából mindent leírtam arról, amit a Pride-ról gondolok, és nem sokat változott a véleményem, egy dolgot kivéve: hogy szükség van-e provokációra.

Mi a provokáció? Rossz dolog-e egyáltalán?

Érdekes a szómagyarító.hu kommentelőjének definíciója: a szó mai köznyelvi jelentését nagyban befolyásolta egy római jogi intézmény, a "provocatio ad populum", vagyis a nép(gyűlés)hez való fordulás joga a főtisztviselő (magistratus) döntésével szemben. Ha a római polgár a döntést vitatta, a népgyűléshez fordulhatott, amely köteles volt ügyében dönteni. Ezt a jogot természetesen visszaélésszerűen is lehetett alkalmazni, így alakult ki e szónak a "mást állásfoglalásra/ véleményének kimondására kényszerít" jelentése. A köznyelvi értelemben vett provokáció célja ugyanis az, hogy a másik felet olyan megnyilatkozásra sarkallják, amely utóbb ellene fordítható.

Sokak szerint a provokáció nem más, mint fölösleges hangulatkeltés és mások ingerlése, vagyis egy alapvetően negatív, ártó szándékú cselekedet. Én viszont a jó értelemben vett populizmus mellett a jó értelemben vett provokációban is hiszek, és blogjaimon rendszeresen alkalmazom is e technikát. :) A provokáció lényege ugyanis szerintem az intenzív érzelmi reakció kiváltása, amit aztán jó célra is lehet használni, erről írtam a hosszú cikkek csapdája című korábbi posztomban is: egy provokatív hangvételű írást sokkal többen elolvasnak, mint egy higgadt és tényszerű érvekkel teleszőtt hosszú posztot, de az előbbi típusú blogbejegyzés hozzájárulhat ahhoz, hogy utóbbi is többekhez jusson el - ezért vannak a populista-provokatív posztjaimban is linkek a többihez, amikben a lényeg van.

Én örülnék a legjobban annak, ha nem kellene egyfolytában provokálni ahhoz, hogy el tudjam mondani, mit is szeretnék. Sokkal szívesebben fektetnék több energiát a "Racionálisan aktuális kérdésekről" sorozatba, ha ezeket többen olvasnák, mint mondjuk a különféle fideszes díszfaszoknak (Bayer Zsolt, Update Norbi, stb) címzett vállaltan és szándékosan provokatív nyílt leveleimet. Amíg így van, addig sajnos néha muszáj provokálni, mert elképesztő méreteket ölt a közöny Magyarországon, különösen politikai témákban igen magas az ingerküszöb, és nehéz cselekvésre vagy akár csak gondolkodásra bírni a választókat. Ha változást szeretnénk, valahogy fel kell rázni az embereket, és ez egyelőre csak így megy. 

Ilyen értelemben a Budapest Pride is provokáció, de ez egyáltalán nem baj.

A Pride minden nyáron a közbeszéd központi témájává teszi az LMBT-ügyet, a körülötte kialakuló viták pedig segíthetnek abban, hogy idővel sikerüljön közös nevezőre jutnunk. 

Azon persze vitatkozhatunk, hogy hol a határ, meddig mehetünk el a provokációban. Nekem például a Pride-on látható nagy-Magyarországra rajzolt árpádsávos péniszes "nemzeti érzelmű faszszopók" transzparens már kicsit sok, még akkor is, ha tudom, hogy mit akar kifigurázni. Túlzásnak gondolom, ha valaki ezen megsértődik, de belátom, hogy kontraproduktív, fölösleges támadási felület és muníció a Pride ellenzőinek, aminek semmiféle pozitív üzenete, vagy elgondolkodtató értelmezési lehetősége nincs - erre érdemes odafigyelni.

Provokálni egyébként szerintem alapvetően a gyenge embereket lehet. Ahogy már a poszt elején linkelt korábbi írásaimban is hosszasan kifejtettem: régen én is közéjük tartoztam, és nagyon örülök, hogy a provokáció hatására szép lassan megváltozott a véleményem - én vagyok tehát az élő példa arra, hogy érdemes. :)

Végezetül álljon itt egy saját 360 fokos videó a tavalyi Pride-ról, amin körbenézhetsz, mint ha ott lennél te is. Nagyon remélem, hogy sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy kilátogassanak a rendezvényre - én természetesen idén is ott leszek, és facebook.com/TomanovicsGergely címen elérhető közéleti oldalamon élőben is megpróbálok bejelentkezni. Ha van kedved csatlakozni, találkozzunk július 8-án 15:00-kor a Kossuth Téren!