Megkaptam már párszor, hogy az írásaim terjedelmesek, a gondolatmenet olykor kesze-kusza, és ez teljesen jogos észrevétel - álljon hát itt erről egy valamivel rövidebb :) magyarázat, amolyan esettanulmány-féleség, az eddigiek összegzése és a leglényegesebb gondolatok kiemelése.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. február 9-én történt, hogy betelt a pohár: oda jutottam, hogy Magyarországon soha nem fog változni semmi, én pedig nem érzem itt jól magam, úgyhogy nincs más hátra, mint feladni mindent, és elhúzni innen a fenébe. 20 óra 35 perckor úgy szálltam fel a müncheni vonatra, hogy nem érdekelt, hogy hol kelek fel másnap reggel. Je suis migráns című írásom ennek történetét dolgozza fel, és azt, hogy milyen új terv alapjait fektettem le akkor, és milyen új ötletekkel és felismerésekkel jöttem vissza Magyarországra 10 nappal később.

Egy évet adtam magamnak a stratégia kidolgozására, és még egy évet a megvalósításra - eddig viszonylag jól állok, a stratégia nagyjából kész (ez az írás az elméletről szól, az ezzel egy időben megjelenő kicsivel hosszabb másik pedig már gyakorlatról) és 2018. február 19-ig adtam magamnak időt a megvalósításra. Már csak egy dolog hiányzik hozzá: te, és a maradék 9,9 millió honfitársunk, de egyelőre legalább 5-10 ember, aki segít kivitelezni az ezeket a hosszú cikkeket felváltó hatékonyabb kommunikációs projekteket. Ez ugyanis az utolsó hiányzó láncszem...

A terv - egész röviden

Van egy vízióm, ami arról szól, hogyan lehetne Magyarország egy jobb hely mindannyiunk számára. Hogyan lehetne a demokrácia (egyébként világszerte tapasztalható) problémáit orvosolni, a populizmust legyőzni, hogy az állam végre tényleg a polgárát szolgálja, ne pedig fordítva. 

A probléma

A fenti kiemelt bekezdés viszonylag rövid és könnyen érthető, viszont szélsőségesen leegyszerűsített. Baromi sokan ígértek már mindenfélét az elmúlt 27 évben, úgyhogy ennél valami konkrétabb kellene - ezt próbálom tehát hosszabban és konkrétabban megfogalmazni egy éve. Sokat írtam már, de tudom: a hosszú írások tényleg nehezen emészthetők, ez pedig ördögi kör: ha hosszan írok, azt kevesen olvassák és még kevesebben tudják kihámozni belőle a lényeget, ha viszont röviden és tömören próbálok fogalmazni, akkor nem tudom elmondani azt, amit igazán szeretnék, vagyis ami a lényeg lenne.

A mondandó érdemi része se így, se úgy nem megy át. Nehéz dilemma.

A hosszú írások két dologra viszont nagyon jók: egyrészt akit mélyebben érdekel a dolog, annak már nem kell magyarázni, hiszen egyszer már valahol le van írva - csak elő kell kotornom. Másrészt ha nekiülök, elkezd járni az agyam: gondolkodom például egy hasonlaton, ez sokszor két új gondolatot szül, ezekből aztán lesz egy harmadik, rövidebb összefoglaló, vagy épp egy apró kitérőből egy teljesen új poszt, és szép lassan sikerül kitalálni, hogy hogyan lehetne másképp megfogalmazni úgy, hogy azt is megszólítsa, akit alapvetően nem érdekel annyira. Egy éve tudatosan csinálom ezt amolyan belső brainstormingként: elkezdek írni, szabadjára engedem a fantáziámat, hagyom, hogy terelődjön a gondolatmenet, amerre csak akar. Ebből aztán lesz egy szép nagy káosz, vagy épp olyan szélsőséges eszmefuttatás, mint például hogy mi lenne, ha felmásznék a Lánchíd tetejére, és leugranék róla (nyugi, még mindig nem fogok) aztán ezt a káoszt le lehet tisztázni, és egy külön posztban összefoglalni. 

Amiket eddig írtam ezen a blogon, azok a terv 5 kulcsfontosságú pillérjéről szólnak, ebből is főleg az első háromról, most jön a többi, illetve a terv gyakorlati részletei.

1: mi(ke)t látok ma a legnagyobb problémá(k)nak Magyarországon és a világon

2: mi is konkrétan az a viszonylag részletesen kidolgozott terv, ami megoldást kínálhat a problémákra

3: mik azok a személyesen átélt élmények és felismerések, amelyek segítenek egy kicsit másképp látni a dolgokat, egyúttal garantálják, hogy komolyan gondolom, és maximális mértékben elszánt vagyok

4: mik azok a konkrét, létező külföldi és hazai, mai és történelmi példák, amelyek alátámasztják, hogy a koncepcióm működőképes

Komoly és fontos témák ezek, amikről nagyon nehéz röviden és lényegre törően írni úgy, hogy könnyen érthető és befogadható legyen, de kellőképpen részletes ahhoz, hogy komolyan lehessen venni, márpedig ez a cél.

Lehetetlen küldetésnek tűnik, de talán nem reménytelen - erre teszek egy kísérletet. Nehéz, mert nem vagyok különleges képességekkel megáldott író, bár szerintem a legkiválóbbak is küzdenek az olvasottság-minőség dilemmával, ami e bejegyzés tárgya is. Valamennyire azért úgy gondolom (javíts ki, ha nagyon rosszul gondolom) hogy tudok bánni a betűkkel és a szavakkal, képes vagyok írásaimmal megszólítani emberek tízezreit - csakhogy az írás minőségét nem az határozza meg, hogy hányan olvassák el (és esetleg hányan írnak rá egy "minden szavával egyetértek" kommentet) hanem hogy hány embernek tudom átadni a lényeget úgy, hogy az olvasáson kívül más aktivitásra is bírjam őket.

Ez most ugyanis a lényeg. 

A marketinges guruk ezt hívják konverziónak, és ez az, amiben egyelőre gyengén állok: bocsánat az őszinte és nyers megfogalmazásért, de az olvasottsági statisztikákban megjelenő szép nagy számok önmagukban legfeljebb arra jók, hogy ki lehessen rájuk verni a faszunkat, már ha ilyen perverzióink vannak - de gyerek nem fog születni belőle. Engem is sikerélménnyel és kéjes örömmel tölt el, amikor egy jól irányzott kurvaanyázással Index-címlapra kerül valamelyik blogom, többezer Facebook-megosztást és akár néhány óra alatt több tízezres kattintásszámot hoz, tudok is mutatni szép nagy számokat - de mire is jó ez?

Önmagában semmire, múló öröm, ez a verbális maszturbáció csupán pillanatnyi kielégülést okoz. Talán egy kicsit enyhíti az emberben rejlő frusztrációkat (mondjuk amiért nincs hosszútávú kapcsolata) de hosszútávú haszna nem sok van. Legfeljebb akkor, ha te vagy a Recskaboyként hírhedté vált Kiss Endre Farkas, az egykor SoDI néven író szélsőjobboldali blogger, aki "keresztény konzervatív" felfogása ellenére közös önkielégítős bulikat szervezett az Index fórumon, mert talán ez adta meg számodra valamilyen szinten egy közösséghez tartozás érzését, amire minden embernek szüksége van. Nekem is a közösségépítés a célom, bár nem egészen masztiparty apropóján :)

Azt azért elmondom, hogy ez a "szellemi maszturbáció" nem egészen öncélú, hanem egy fontos stratégia része: valami populáris témába belekapaszkodva megpróbálni átadni fontos gondolatokat. Talán a legjobb példa erre 8 éves blogger-pályafutásom egyik legolvasottabb bejegyzése, amiben Update Norbit udvariasan elküldtem a fenébe, mert már megint barom volt. Tudom, hogy Update Norbira (valami megmagyarázhatatlan okból) sokan rákattintanak, ezért nem csak megfogalmaztam a véleményemet az októberi népszavazásról, hanem Norbi véleményével állítottam szembe a saját érveimet, mert úgy többekhez eljut. Működött is.

Azt azért hozzáteszem, hogy a Norbis poszt volt az első ezen a blogon, ami az új koncepcióba illeszkedik, és akkor még nem volt mellé téve komolyabb (korábbi) tartalom, ami felé terelgetni lehetett volna a komolyabban érdeklődő olvasót. A könyv már ugyan ott volt, és kapott is egy nagy lökést (talán néhányan pont a Norbis poszt miatt kezdtek jobban érdeklődni, hogy ki is ez a Tomanovics Gergely, így mégsem volt teljesen hiábavaló, de tudok én ennél jobbat, erre is mindjárt kitérek) de mennyivel jobb lett volna, ha ez az írás, vagy a gyakorlatról szóló másik is ott van már készen, amit így több emberhez lehet eljuttatni, legalábbis a célközönséget jelentő 5-10 emberhez eljusson valahogy.

Ha legközelebb csinálok ilyet, akkor már ott lesz ez, és most meg is súgom, hogy a Momentum Mozgalommal kapcsolatban fogok éles hangú kritikát megfogalmazni, aminek más célja nem lesz, mint hogy ezt a két posztot magával rántsa egy kicsit. Február végén írom e sorokat, ha te valamikor március közepefelé egy momentumot kritizáló posztról kattintottál ide, akkor te magad vagy az élő tanú arra, hogy a recept működik :)

Én nem akarok SoDI lenni, és egyelőre nem is arra van szükségem, hogy sokan olvassanak, hanem arra, hogy minél többen értsék, amit mondani szeretnék, és ami még fontosabb: legyen visszajelzés. Sokszor kihangsúlyoztam a hosszú posztjaimban, és a könyvemet is ezzel zártam: deklaráltan vitaindító céllal írom ezeket, a következő fejezeteket együtt kell írnunk. Én megtettem az első lépést, leírtam őszintén a gondolataimat és a történetemet, méghozzá azért, hogy ismerd meg őket, és döntsd el: látsz-e fantáziát abban, amit képviselek, és ha úgy alakul, esetleg segítenél-e benne. 

Kíváncsi vagyok például, vajon észrevetted-e, hogy 5 pillért említettem az elején, és 4-et soroltam fel. :)

Szándékos volt, az ötödiket ugyanis külön ki szeretném emelni.

5: Hiába a fentiek, a koncepciók és tervek, valamint az elszántság: egyedül nem fogom tudni megvalósítani őket.

Sajnos nem adatott meg az az óriási szerencse az életemben, mint sokaknak, akiknek valahogy sikerült hozzájuk hasonló gondolkodású kreatív, inspiráló emberek közé sodródni, és közösen nagy ötleteket megvalósítani. Egyedül, magamban ötletelgetek, és próbálom megfogalmazni, hogy mit is akarok, méghozzá pont azért, hogy ne legyek egyedül. 

Vicces, amikor megkapom kritikaként: mit akarok én ezzel az egyszemélyes projekttel, miért gondolom, hogy én majd önjelölt megmondóemberként megmondom a tutit és megváltom a világon - ilyenkor néha azt érzem, teljesen reménytelen a dolog, és talán nem csak jó író nem vagyok, de talán még közepes se, ha ennyire félreérthető az, amit mondani szeretnék, erről ugyanis egyáltalán nincs szó, sőt: épp ellenkezőleg.

Ez is azt igazolja, hogy nem az írás a legjobb eszköz erre. Bonyolult dolgokat írásban elmagyarázni csak hosszú és sokak számára unalmas módon lehet, a hosszú cikkeket sokan eleve el sem kezdik olvasni. Ha azt akarjuk, hogy tömegek értsenek meg bizonyos problémákat és összefüggéseket (márpedig ezt akarjuk, ha változást szeretnénk) akkor tömegek számára érthető és emészthető formában kell tálalni. 

Van egy sokkal jobb eszköz, amit magasabb szinten tudok is használni, és jobban szeretem is csinálni, mint a Norbi hátán Index-címlapra kapaszkodó írások megfogalmazását: ez pedig a mozgókép.

Gondolj csak egy négyütemű robbanómotorra. Ha érted is a működését, hogyan magyaráznád el 18. századi eszközökkel? A 19. században már volt fénykép, ami egy kicsit egyszerűbbé tette a dolgot, a huszadikban pedig már mozgókép is. A 21. század nagy vívmánya, hogy mindez relatíve olcsón és akár otthoni eszközökkel is jó minőségben előállítható, és tömegeket érhet el vele akárki, aki veszi a fáradságot, hogy összerakjon ilyeneket.

Fantasztikus korban élünk, hogy bárki szólhat széles társadalmi tömegekhez, ha van valami mondanivalója, és azt jól elő tudja adni. Ma már nem szükséges médiát venni ahhoz, hogy saját felületed legyen, csak jól kell használni a mindenki számára elérhető új médiát. 

Én venném, mert egyrészt gyerekkorom óta a legfőbb hobbim minden, ami mozgókép, másrészt ebben látom a megoldás kulcsát.

A Közéleti (Moderkori) Felvilágosodás Programja pontosan erről szól: magyarázzuk el az embereknek, amit nem értenek, és amire építve a populisták, az álhírgyárosok és mindenféle kuruzsló sarlatánok kihasználják és saját érdekeik szerint használják ki őket. Tovább megyek: csináljunk egy olyan pártot, amely a jól informált, felelősségteljes döntést hozó állampolgárokra épít, és azért küzd, hogy az olcsó populista demagógia helyett komoly témák határozzák meg a közbeszédet, az érzelmi-ideológiai csatározások helyett pedig folytassunk végre tényszerű és racionális vitákat, a politikai kommunikációt pedig radikálisan reformáljuk meg, hogy ezt segítse.

Felfogásom szerint ez hiányzik ma a legjobban a politikából, nem pedig több pénz az oktatásra vagy az egészségügyre. Fontos foglalkozni az oktatással és az egészségüggyel, de a populizmus térnyerése egy globális jelenség, a magyarnál jobb állapotban levő oktatással rendelkező országokban (Nagy-Britannia, Franciaország) is jelen van. Persze, az oktatásra és az egészségügyre kell költeni, hogy a tanárok tisztességes fizetést kapjanak, és a kórházakban ne legyen hiánycikk olyan alapvető dolog, mint a WC-papír - de ez egyetlen mondat, programnak meglehetősen sovány, lépjünk is tovább rajta.

Erről a programról (immár konkrét, gyakorlati példákkal és ötletekkel illetve azzal együtt, hogy én magam miben tudok hozzájárulni a sikerhez) írtam ebben az utolsó hosszú írásban - ehhez keresek segítséget, egyedül ugyanis kevés vagyok ahhoz, hogy állandó rendszerességgel, magas minőségben állítsak elő ilyen anyagokat. Nem értek mindenhez én sem (pénzügyekhez például egyáltalán nem) úgyhogy szükség van szakértőkre, akik konkrét témákat dobnak fel, amiről aztán a kreatív stáb készít egy anyagot - és mivel stábként sem tudok egyedül funkcionálni, ez is fontos. Vannak egészen konkrét ötleteim, de a közös ötletelés és főleg a csapatmunkában történő kivitelezés hatékonyabb, ezt már 2006-10 között tapasztaltam. 

A Facebookon létrehoztam egy "Racionalista Párt - Kreatív Kommunikációs Csoport" nevű zárt csoportot, ide várok mindenkit, aki lát fantáziát a dologban, és grafikusként, hangmérnökként vagy akár csak közös ötleteléssel segítené a projektet. Ha összejön a csapat, szerzünk pénzt is technikára, ez ugyanis nem két fillér, és közben ugye enni is kell valamit. Az elején viszont nagyon fontos, hogy a lelkesedés és a változás iránti igény legyen a dolog motorja, mert ahhoz, hogy támogatottságot szerezzünk hozzá, előbb le kell tenni valamit az asztalra.

Van is pár ötletem, és ebben a másik bejegyzésben az elvi alapok konkretizálása mellett gyakorlati példákat is mutatok, illetve részletesen kitérek arra is, hogy én személy szerint miben tudom magam oda tenni szakmailag. Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg érdekel annyira, hogy ezt is elolvasd, úgyhogy nem is szaporítanám tovább a szót:

A Közéleti Felvilágosodás Programja - konkrét gyakorlati példákkal és ötletekkel