Ezeket a sorokat nem most írtam, hanem 2016 őszén az őszödi beszéd 10. évfordulójára időzített könyvem beharangozójában. A könyvben írtam arról, hogyan lettem 2007-ben elkötelezett Fideszes, majd hogyan ábrándultam ki belőle, és milyen felismerések segítették ezalatt az elmúlt 10 év alatt egy új alternatíva alapjainak kidolgozását. Fontosnak tartottam, hogy fejezzük be az állandó károgást és mások hibáztatását, tartsunk önvizsgálatot és nézzünk magunkba, hogy mi hol rontottuk el.

Ez ma is aktuális.

Bár mára egy teljesen más, optimista hangvételű írással készültem "hogyan tovább racionálisan?" címmel, de ezt felülírta a tegnapi kétharmad.

Az persze nem lepett meg, hogy a Fidesz nyert, számítottam rá, hogy kis többséggel ez fog történni. Ebben az esetben azt írtam volna, hogy most, hogy a pártok fülüket-farkukat behúzva megszégyenülten lekullognak a színpadról, ideje, hogy mi, választók vegyük át a terepet, csavarjuk fel a hangerőt és csapjunk bele, hogy 2022-ig felépítsük az értelmes alternatívát: ne hagyjuk az utolsó pillanatra, hanem ragadjuk meg az első perctől a lehetőséget.

Az eredmény viszont sokkolt, és azonnali újratervezést váltott ki belőlem.

Az első gondolatom az volt, hogy ebben az országban az értelmes politikáért (amit én A Harmadik Felvilágosodás Programja címen részletesen ismertettem tavaly) küzdeni olyan, mint téli olimpiát rendezni a Szaharában.

A második, hogy tulajdonképpen maradni sincs már miért. Aludtam rá egyet, és sajnos ma sem látok más opciót, mint befejezni a program népszerűsítésére régóta készülő nagyszabású projektet, de már kizárólag azért, hogy referenciamunkaként csatolhassam az önéletrajzom mellé, amivel megpályázok egy állást Hollandiában, Németországban, Ausztriában, vagy bárhol máshol.

2016-ban (amikor egyszer már eljutottam az elhatározásig, de Hollandiában átgondolva a dolgokat visszajöttem, hogy ebbe belevágjak) eleve ez volt a B-terv. Bár tiszta szívvel hittem benne, hogy az értelmes alternatíva gondolata működhet, hiszen egyre inkább azt láttam, hogy sokan megfogalmaztak már az enyémhez hasonló elképzeléseket, de nem csak azért kezdtem el fejleszteni magam (például programozást tanulni) hogy látványos anyagokkal a 2010-eshez hasonló sikereket érjek el a YouTube-on és ezzel országos szinten ismertté tegyem a Racionalista Párt koncepcióját, hanem azért, hogy vész esetére legyen egy olyan skill és portfólió a kezemben, ami lehetővé teszi, hogy nem feltétlenül csak mosogatással tudjak boldogulni a világon.

2016-ban két évet adtam magamnak arra, hogy megírjam a koncepciómat, tanuljak és kezdjem el a munkát, valamint a közösségszervezést, 2018. február 19-ét jelöltem meg végső határidőként, amikor döntök (ez aznap a választás napjára módosult).

Nem is a választási eredmény volt a sorsdöntő, hanem az elmúlt két év, ami világossá tette számomra: kevesen vagyunk, akik valódi változást akarnak.

Akinek nem tetszik, ami itt van, elmegy (már talán rég el is ment) és boldogul máshol, csak néhány ilyen magamfajta szerencsétlen lúzer próbálkozik valami megmagyarázhatatlan okból, és ez senkit nem érdekel igazán.

Kimegy Index-címlapra egy poszt erről a blogról: ha racionális gondolatok vannak benne, elolvassa 1500-2000 ember, ha viszont kurvaanyázás, random celebeknek beszólogatás vagy csak simán provokatív téma (mint a melegházasság) akkor akár 25-30 ezerig is felmegy az olvasottság, és a minden bejegyzésben megemlített közös ötletelésre létrehozott zárt Facebook-csoportba jelentkezik 2-3 ember, aki aztán csak csendben ott van, és várja, hogy valami legyen.

Az ellenzéki pártok 2010 óta kétszer játszották el, hogy ők nagyon változást akarnak, aztán menetrendszerint estek pofára. A választók többsége változást akar, de ez a legtöbb embernél csak annyiban merül ki, hogy a Facebookon vagy a kocsmában dühöng, hogy minden szar.

Sajnos nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy olyan környezetben, olyan barátokkal tudjam körülvenni magam, akikkel lehet együtt dolgozni. Próbáltam elküldeni a leírást olyan embereknek, akikkel látok fantáziát együttműködésben, valamint a sajtónak is, hátha érdekesnek tartják, mint Vajna Timi vagy Kiszel Tünde egy-egy Instagram-fotóját, de a homeopátiás kampányon kívül semmi nem ütötte át az ingerküszöböt. Azzal is csak annyit értem el, hogy hozott összesen vagy 500 lájkot Facebookon, pedig tényleg pörgött a sajtóban.

Néha úgy érzem, hogy itt mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, és senki nem akar együttműködni senkivel. Velünk szemben meg ott van a szektaként működő, összezáró Fidesz-család, ami közösséget teremt és megvédi a hozzá tartozókat. Ott senki nem érezheti magányosnak magát, aki együtt béget a nyájjal, én is közösségre találtam ott, pedig a Gyurcsány-utálatomon kívül nem sokat tettem érte, csak ők felismerték, hogy ez fontos. Hogy is akarunk legyőzni egy jól szervezett hadsereget külön-külön?

Hiába próbálok megfogalmazni ötleteket, amiket közösen továbbgondolhatnánk és megvalósíthatnánk, ebben senki nem vesz részt. Ha már dolgozni kell, az büdös, mindenkinek megvan a maga baja, úgyhogy mindenki mindent mástól vár.

Ordítanék, de senki nem hallja meg.

Már az is felmerült bennem, hogy felmászok a Lánchíd tetejére, de ha belegondolok, azzal is csak annyit érnék el, hogy anyáznának a buszon ülők, mert nem érnek haza a Szulejmán kezdetéig.

Hiába mondom, hogy próbáljuk meg másképp. Mi van, ha az én koncepcióm működik? Így még nem próbálta meg senki, pedig bevált sémákra épül. Egyébként az eddigiek után mit veszthetünk?

Ha tegnap kis többséggel nyert volna a Fidesz, akkor azt mondtam volna, amit az elején írtam: ha tényleg változást szeretnénk, akkor emeljük fel a seggünket a fotelból és tegyünk valamit a változásért, és a "valamit" nem úgy általánosságban kell elképzelni, ahogy szokták mondani, hanem a többek között ebben a posztban linkelt bejegyzésekben el lehet olvasni részletesen, és már nem csak az elmélet, de a gyakorlati megvalósítás is jól áll, és vagyunk is már egy maroknyian, akik jó ötletnek tartják, és hisznek abban, amit felvázoltam, de ez kevés. 

Most pedig ez a kétharmad teljesen lesokkolt, és úgy érzem, hogy reménytelen, fölösleges erőfeszítéseket tenni, ez az ország menthetetlen, és ez főleg nem a politikusok, hanem a népből még néhány generáción keresztül kiírthatatlan ludasmatyizmus, vagyis a kádárista-feudalista felfogás, ami táptalaja az Orbán-féle népbutító populizmusnak.

Egyszer majd kihal ez a magyarokból, de nekem már nincs türelmem megvárni, egyszerűen belefáradtam.

Tudom, Orbánéknak ez volt a céljuk, és most az ő szekerüket tolom azzal, hogy feladom, de ez van. Szeretnék végre egy nyugodt életet, értelmes emberek társaságában értelmes dolgokkal foglalkozni, és kiélni a fölösleges kreatív energiáimat nagy és jó projektekben. Ez ebben a nyomasztó, szürke magyar kisvárosi közegben nem lehetséges, csak fosni a szót a kibaszott nagy büdös érdektelen semmiről, amit tegnap a tévé mondott.

Magányosabb vagyok és idegenebbül érzem magam ebben az országban, mint a márciusi migráns a röszkei határnál.

Közben az elmúlt fél évben már egyre többször fizikai tüneteket produkál rajtam a stressz, álmatlanság és pánikrohamok gyötörnek azért, mert sokszor hajnal 4-ig dolgozom ezen, majd 3-4 óra alvás után nyomom tovább. Fogynak a tartalékaim, lassan rámegy a magánéletem, hónapok óta a lakásban gubbasztok és hallgatom a környezetemben az idiótábbnál idiótább vadbarmok érdektelen faszságait. Nem tudom sokáig csinálni, hiszen életem nekem is csak egy van, és ha széthajszolom magam, vagy ha éhen pusztulok közben, az az ország javára nem válik. Ebben a közhangulatban viszont létezni nem tudok tovább, egyébként sem hiszek olyasmiben, hogy "itt élned, halnod kell" meg "sehonnai bitang ember, kinek drágább rongy élete" - ezek ugyanúgy egyetlen ember magánvéleményei, mint egy random Facebook-kommentelőé, csak több lájkot kaptak, ezért sokan már törvényként tekintenek rá, én viszont mindig is leszartam az ilyesmit, csak azért maradtam, mert szeretem Budapestet, az otthonomat, és pár dolgot ebben az országban, ami máshol nincs, de a magyarság, a nemzet(tudat) és más üres politikai lózungok nekem semmit nem jelentenek, a már említett magyar mentalitástól meg okádnom kell. 

Ennek ellenére megpróbáltam, mert úgy gondolom, a demokrácia alapja a tenni is kész állampolgár. De sajnos Magyarország egyik felének a Fidesz-kétharmad kellett, a másiknak meg a konstans panaszkodás, úgyhogy nincs más hátra, mint meghozni a döntést: vége, itt rám nincs szükség, nektek Mohács kell, nekem pedig az európai élet.

2016-ban két évet adtam magamnak, hogy eldöntsem: akarok és tudok-e itt a változásért harcolni. 2018-ra eldöntötte az ország, hogy ide én nem kellek, tehát jöhet a B-terv. Ha 2022-ig azt látom, hogy itt komolyan elindult valami, akkor visszajövök, és magamat ismerve egy kis pihenés után újra őszinte lelkesedéssel fogom tudni csinálni, de pillanatnyilag az idegösszeomlás szélén erre alkalmatlan vagyok.

A Minden Bejegyzés Végén Megemlített Facebook-Csoport továbbra is nyitva áll, itt megtalál, aki úgy gondolja: https://www.facebook.com/groups/rpkavezo/

A Racionalista Párt oldalt meghagyom emlékként, esetleg majd ha berendezkedtem máshol, akkor az angol nyelvű European Rationalist Party testvéroldal felfuttatásával fogok foglalkozni, de már csak hobbiból.