Egy leszerelt Fidesz-pártkatona gondolatai és tervei egy racionálisan működő országról

Tomanovics Gergely

A nagy kamupárt-mustra: Alaposan elemeztem az idei választáson induló összes (82) pártot. Pokol, a 78-adiktól lefosod a bokád!

2018. február 17. - Tomanovics Gergely

Ahogy az várható volt, az idei választás előtti hónapokban is számtalan párt bukkant elő a semmiből, hiszen 2014-ben is jó biznisz volt kamupártot alapítani, miért lenne ez másképp 2018-ban

Régóta mondom, hogy ezt az országot nem a Mészáros Lőrincek és a Habony Árpádok rabolják szét a legfőképp, hanem MINDENKI saját lehetőségeihez és képességeihez mérten, csak a Mészáros Lőrincek és a Habony Árpádok kicsit több lehetőséggel bírnak.

Az erről szóló hosszú tavalyi írásomat most kiegészíteném annyival, hogy az ország szétrablásának különösen pofátlan módja a kamupárt-alapítás. Ez ugyanis nem csak az adófizetők pénzének felelőtlen elherdálása, de aláássa a demokráciába vetett bizalmat, és ellehetetlenít minden új valóban lelkiismeretes emberekből álló politikai kezdeményezést.

Hogy egy kicsit megnehezítsem a kamupárt-alapítók dolgát, összegyűjtöm őket itt, hiszen aki nem publikál magáról érdemi tartalmat az interneten (vagyis kamupárt) annak nevére keresve jó eséllyel ez a bejegyzés lesz az elsők között a Google találati oldalán, ami nekem jó, hiszen kattintást hoz, nekik mert rossz, mert mindenki számára világos lesz, hogy kamupártról van szó - erre mondják, hogy win-win :)

DISCLAIMER: elképzelhető, hogy a bejegyzésben felsorolt kamunak tűnő pártok között is akadnak kivételek, a lista szigorúan az első benyomást tükrözi. Amennyiben bármely párt képviselői nem értenek egyet a leírtakkal, kérem, vegyék fel velem a kapcsolatot a gergely.tomanovics@gmail.com e-mail címen, vagy a http://facebook.com/TomanovicsGergely oldalamon üzenetben, és lehetőséget biztosítok egy videóinterjú rögzítésére, amiben mesélhetnek a párt céljairól és arról, hogyan tervezik felkelteni a választók érdeklődését. A videóval természetesen frissíteni fogom a posztot.

A pártok értékelésekor az alábbi szempontokat vettem figyelembe:

- Első benyomások, Google, Wikipedia: 10 pont, ha gyorsan kideríthető, van-e ilyen párt egyáltalán, kiderül a legfontosabb célkitűzése és az, hogy ki, mikor, milyen előélettel alapította, szerepeltek-e már a sajtóban különféle akciókkal. Ez az első benyomás nem azt jelenti, hogy mennyire szimpatikus a párt, hanem hogy mennyire könnyű kideríteni róla, hogy mit képvisel: legyen akár marxizmus vagy nácizmus az ideológia, de legyen egyértelmű az első Google-keresés után.

- Facebook jelenlét: 10 pont, ha aktív az oldal, van rajta saját szerkesztésű tartalom, aktív volt az oldal 2016-ban (két választás között félúton - ez szerintem kiszűri a kamupártok jelentős részét) vannak saját videók, foglalkoznak a közösségépítéssel (válaszolnak a kommentekre, van csoport és élő videó)

- YouTube-jelenlét: 10 pont, ha rendszeresen posztolnak minőségi, jól szerkesztett videókat, amik megszólítják a közönséget. Ezzel kapcsolatban brutálisan szigorú leszek, hiszen manapság az elsődleges kommunikációs eszköz lenne a videó, ami jól használva kis költségvetéssel is komoly eredményt hozhat. Nem ragozom tovább, itt írtam erről elég sokat, még csak annyit fűznék hozzá, hogy ha én írnám a választási törvényt, akkor a pártbejegyzés feltételeként szabnám meg többek között egy videós bemutatkozóoldal létét, amelyet független YouTuberekből álló zsűri értékelne szigorú szempontok alapján.

- Saját weboldal: 8 pont, ha ízléses és korszerű a design, könnyű eligazodni rajta, könnyen megtalálom a párt programját, és mindent megtudok a párt tagjairól, ami érdekel: kik ők, és mit akarnak. A teljes 10 ponthoz kell, hogy ne csak egy pártoldal legyen, hanem valamiféle hírportál-jellegű felület is.

Összesen 40pont, amiből 100-pontszám*2,5 képlettel számolok egy kamufaktort, ahol:

0-25% - valódi, látszólag elkötelezett párt benyomását keltik

25-50% - közepesen komoly, bár van még hova fejlődni

50-75% - nem biztos, hogy ezt erőltetni kéne a továbbiakban

75-100% - mondjatok már le most, és keressetek valami hasznosabb elfoglaltságot :)

100% felett (mert sikerült ilyet is találni) - különdíj

Nem veszem figyelembe azt, hogy ideológiailag mennyire áll hozzám közel az adott párt: egy ütős és komolyan vehető bemutatkozásért egy náci pártot is 0% kamufaktorral sorolok a valódiak közé, és az általam ideális pártként elképzelt szekuláris-humanista Racionalista Párt is 100% kamu plecsnit kapna, ha még egy facebook-oldala se lenne. Amúgy van neki. :)

Az utolsó részben a "ne csak kritizálj, mondj jobbat" alapelvem jegyében le is írom, hogy képzelem a TÖKÉLETES pártot - de előbb lássuk a felhozatalt a http://www.valasztas.hu/jeloltek-listak listáján!

1. A BAL - BALPÁRT

Első benyomások: 7/10 pont. Gyors kereséssel kiderül, hogy a Balpártot egy egykori MSZP-s alapította 2014-ben (alig egy hónappal a választások előtt, ami gyanúra adhat okot) a pártról szóló Wikipedia-szócikkből kiderülnek a legalapvetőbb adatok.

Facebook jelenlét: 7/10 pont. https://www.facebook.com/balpart/ oldal aktív, napi szinten frissül, a kommentekre is válaszol az oldal adminja. A sajátgyártású anyag ritka és gyenge minőségű képekben merül ki, viszont plusz pont, hogy a 2016-os évben is aktívan posztoltak (két választás között félidőben mutatott aktivitás egyértelműen nem kamupártra vall, ezt minden pártnál kölün vizsgálom majd) és az, hogy egy szakpolitikusuk ír vendégcikket a Kettős Mércén bizonyítja, hogy valódi, aktív pártról van szó.

YouTube-jelenlét: 1/10 pont. A pártnak van ugyan YouTube-csatornája, de érdemi tartalom utoljára 3 éve jelent meg rajta, akkor se vitték túlzásba se a minőséget, se a mennyiséget.

Saját weboldal: 8/10 pont. A balpart.hu egyszerű, a célnak tökéletesen megfelelő Wordpress alapú oldal. Hiányolom a párt alapítóinak részletes bemutatkozását és a főoldalon kiemelve a legfontosabb programpontokat kiemelve (átlag választóként most nem mélyedek bele a programba, esetleg majd egy következő posztban a rostán most átjutott pártokét elolvasom) de alapvetően rendben van.

KAMUFAKTOR: 42,5% - közepesen komoly, bár van még hova fejlődni (függetlenül attól, hogy a marxizmus létjogosultsága mennyire vehető komolyan a 21. században, de a demokrácia lényege pont az, hogy virágozzék ezer virág, majd a választók eldöntik, kell-e nekik marxizmus)

 

2. A HAZA PÁRTJA

Első benyomások: 7/10 pont. A pártról sosem hallott internetező a Google alapján képet kaphat arról, hogy ez a magukat a devizahitel károsultjainak vélők pártja Kásler Árpád vezetésével, akik több bankellenes megmozdulást szerveztek már. A Wikipedia oldal kellőképpen részletesen mutatja be a párt történetét és eddigi tevékenységét, valamint választási eredményeit.

Facebook-jelenlét: 7/10 pont. Zömmel saját oldalról posztolt tartalmak saját képpel heti több alkalommal, látszik, hogy dolgoznak vele. 2016-ban is aktív volt az oldal, bár a felhasználók megszólítása nem igazán sikeres, a kommentekre sem válaszolnak, csoportjuk sincs feltüntetve.

YouTube-jelenlét: 6/10 pont. A pártelnök Kásler Árpád saját YouTube-csatornáján rendszeresen jelennek meg sajátgyártású anyagok és médiaszereplések felvételei egyaránt, sőt, mikropárthoz képest profinak tűnő (= 10-20 dolláros After Effects sablonra épülő) kampányfilmet is készítettek 2014-ben, tehát az igyekezet látszik, de a YouTube-os nézettségi adatok alapján mégsem tudják igazán ügyesen használni a videót, mint kampányeszközt.

Saját weboldal: 5/10 pont. Szintén Wordpressnek tűnő oldal kissé eklektikus elrendezéssel: a fejléc alatt a dizájn esetleges, néhány menüpont mint ha teljesen más oldalakra vinne. 

Amit a Balpártnál hiányoltam, itt látszólag megvan: mindent megtudok az alapító, Kásler Árpád múltjáról és saját személyes ambícióiról (nekem ez fontos, hogy tudjam, kik és milyen céllal hoznak létre egy pártot) viszont mást nem látok feltüntetve sehol, tehát egyszemélyes projektnek tűnik az egész, mintsem komoly pártnak.

KAMUFAKTOR: 37,5% - egyértelműen látszik, hogy Kásler Árpád elkötelezett a devizahiteles ügyben, még ha szélmalomharcot is vív a bankokkal, akik aprólékosan leapróbetűznek mindent, így valójában a pártnak nem sok létjogosultsága van. Én a helyében inkább egy apróbetű-mozgalmat indítanék, hogy megelőzzem a bajt - tervezek is ilyesmit.

 

3. A MAGYAR VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKAADÓK PÁRTJA -MVMA

Első benyomások: -9/10 pont. Csak azért nem -10, mert a név szimpatikus (nagy szükség lenne egy, a fiatalok vállalkozókedvét és a vállalkozói kultúra fejlődését ösztönző politikai kezdeményezésre, tehát a névért jár egy plusz pont) :) de egyébként elsőre látszik, hogy ez egy az állítólagos Fidesz által létrehozott kamupártok közül (lásd: saját weboldal)

Facebook jelenlét: -5/10 pont. 0 pontot ér, ha egy pártnak nincs Facebook-oldala, de muszáj különdíjat adni annak, aki annyira nem érti a Facebookot, hogy emberként regisztrálja a cégét/pártját/bármit, ami nem valós személy.

vallalkozokpartja_fb.PNG

YouTube-jelenlét: 0/10 pont. Köszönöm, hogy az eddigiek után nem kellett még valami hasonlóan borzasztó videóval is kínozni magam, ezért igazság szerint adhatnék is egy pluszpontot, de az elején leszögeztem, hogy a YouTube-jelenléttel kifejezetten szigorú leszek.

Saját weboldal: 3/10 pont. 2 pont a hipszter webes megoldások merész alkalmazásáért, mint az Adobe Flash, 1 pont azért, mert az oldalról világosan kiderül, hogy egy Fideszes kamupártról van szó: a főoldalon folyamatosan frissülő migráns-soros tematikájú hírek olvashatók, akinek pedig ezután sem esne le, a kapcsolat menüpontból kiderül, hogy a 1089 Budapest, Visi Imre u. 6. címen található Polgárok Háza a "párt" székhelye.

KAMUFAKTOR: 127,5% - Baszódjál meg KDNP és külön(díjas) Semjén Zsolt különdíj

vallalkozokpartja.PNG

 

 4. A MI PÁRTUNK - IMA

Első benyomások: 0/10 pont. Wikipedia nincs, a Google saját oldalt nem talál, első találata egy Hír TV-s cikk a kamupártokról, amiből kiderül, hogy az alapítónak nem ez az első pártpróbálkozása, bizonyára hasonló sikerre van ítélve ez is.

Facebook-jelenlét: 4/10 pont. Olyan, amilyen: próbálkoznak, láthatóan nem kirobbanó sikerrel, de láttam már rosszabbat.

YouTube-jelenlét 1/10 pont. Saját csatorna nincs. Az alapítónak legalább van, de mindenféle vegyes irreleváns tartalom található rajta, egyedül a Dikh TV interjút találtam, mint ránézésre értékelhetőnek tűnő megjelenés, de az első 30 másodperc után nem fogott meg. Ha valakinek van kedve az egy órás felvételt végignézni, írja meg légyszi, hogy ér-e plusz egy pontot, addig megelőlegezek felet.

Saját weboldal: 1/10 pont. A Google nem talál ilyet, a Facebookon a rendkívül frappáns és könnyen megjegyezhető www.mkp-eke.qwqw.hu cím van megadva, de nem teljesen világos, hogy ez a párt oldala-e... Mindenesetre a szívmelengető kései 90-es éveket idéző retró dizájnért jószívűen megszánom őket egy ponttal.

KAMUFAKTOR: 85% - mondjatok már le most, és keressetek valami hasznosabb elfoglaltságot :)

 

5. ALTERNATÍV MAGYAR NÉPPÁRT - ANMP

Első benyomások: 0/10 pont. Semmi érdemi találat a kamupártokról szóló hírek és a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartásba vételi határozatán kívül.

kehidakustany.PNG

Az Alternatív Magyar Néppárt székháza Kehidakustányban - a pártról mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy ide vannak bejegyezve.

Facebook: 0/10 pont

Youtube: 0/10 pont

Saját weboldal: 0/10 pont

KAMUFAKTOR: 100%

 

6. AQUILA PÁRT

Első benyomások: 3/10 pont. Weboldal van, bár kicsit retró, Facebook van, és elsőre meglehetősen nehéz kibogozni, hogy miféle párt is ez: a bemutatkozásuk alapján valami nehezen érthető vallásos-misztikus vonalat képviselnek, a program bevezetője viszont némiképp hasonlít a Racionalista Párt koncepciójára, vagyis nem megbuktatni vagy takarodásra kényszeríteni akarják a kormányt, hanem értelmes javaslatokat tenni arra, hogy hogyan kéne működni a politikának, ami elsőre szimpatikus is lehetne akár, de a kérdések-válaszok menüpont megint arra enged következtetni, hogy ez valamiféle gyülekezet, aki egy kicsit politizálni is szeretne, vallásoktól függetlenül isteni parancsokat teljesíteni, fene tudja... Talán rájuk még érdemes lesz visszatérni egy alaposabb vizsgálatra.

Facebook-jelenlét: 5/10 pont. Van, saját tartalmak vannak rajta, igaz, eddig mindössze 400 lájkot gyűjtöttek, tehát csekély a közösségi aktivitás, és ritkán is frissül. Szót emelnek a kamupártok ellen, de a Fideszes "keresztény Európa pusztulása" című bullshit is megtalálható az oldalon, tehát egyre inkább nem tudom ezt az egészet hova tenni. 

YouTube-jelenlét: 1/10 pont. Saját csatorna nincs, egyetlen interjút sikerült fellelni, amit eddig 50-en láttak, és egy kedves, ártatlannak tűnő őszülő hajú hölgy beszél arról, amiben hisz, meg amit tett eddig, és hogy egy misszióként tekint erre az egészre. Igazság szerint nincs szívem belerúgni, mert nem tűnik egy rosszindulatú, kizárólag a pénzre hajtó megélhetési törtetőnek.

Saját weboldal: 8/10 pont. A dizájn meglehetősen korai 2000-es évek, de rengeteg információ található meg arról, hogy miket csináltak az elmúlt 23 évben, és ezek alapján egyértelműen kiejelenthető, hogy nem teljesen kamu a dolog, inkább csak amatőr.

+3 pont: YouTube-csatornájuk ugyan nincs, de a honlapon a jelöltek nevére kattintva mindegyikükről megtekinthető egy amatőr bemutatkozó felvétel, ami ugyan a YouTube-on van, de privát videóként, ezért nem találja meg őket a YouTube keresője.

KAMUFAKTOR: 50%, ha szigorúan pártként akarnám érvényesíteni a kritériumokat, de ha úgy tekintek rájuk, mint egy jó szándékú nyugdíjasklub, akkor a világon semmi baj nincs velük. Tőlük sajnálom a legkevésbé azt a kis plusz pénzt, ami esetleg csurran-cseppen nekik a választások előtt.

 

7. CSALÁDOK PÁRTJA - CSP

Az Alternatív Magyar Néppárthoz hasonló mennyiségű információ lelhető fel róluk: a határozat egy ófehértói címmel, ami itt a kisbolt, vagy a házasságkötő terem.

Frissítés: a poszt megjelenése után nem sokkal megkeresett a helyi választási iroda vezetője üzenetben, és jelezte, hogy a Google Térkép házszám-adatai kicsit pontatlanok, a párt székháza a kisbolttól jobbra eső rózsaszín családi ház. A lényegen nem sokat változtat, de természetesen a kisbolt tulajdonosát semmiképp nem akarom gyanúba keverni, ezért pontosítottam.

ofeherto_csaladok_partja_szekhaz.PNG

KAMUFAKTOR: 100%

 

8. DEMOKRATA PÁRT - :D

Első benyomások: 2/10 pont. A vigyorgó szmájli nem gúnyolódás akar lenni, ez a logójuk, amivel ellensúlyozni próbálják a kevésbé kreatívan sikerült névválasztást. Wikipedia nincs, Wordpress oldal van, a rendkívül szerencsés és kreatív névválasztásnak köszönhetően Google találat nem sok, de ami van, az érdekes: ez már a negyedik párt, aminek egy bizonyos Kósa Sándor az elnöke, és voltak már zűrös ügyei.

Facebook-jelenlét: 6/10 pont. Facebook-oldalukon rendszeresen saját tartalmat posztolnak, legtöbbször egy bizonyos neopol.hu nevű oldalról, ami minden bizonnyal az övék. Van pár furcsa poszt, például a diáktüntetéseken beépített fideszes szervezőkkel kapcsolatos összeesküvés-elmélet, amire kattintva 404-es hibaüzenetet kapsz.

demokrata_part.PNG

YouTube-jelenlét: 2/10 pont. Van saját csatorna, de bár ne lenne, mert roppant kínos, ahogy egy ránézésre 50-es éveiben járó illető (maga Kósa Sándor) próbál trendi és fiatalos lenni. A videókat és a pártot egyébként alaposan és szépen elemezte nemrég az azonnali.hu is, ez a coub mindent elmond az egész jelenségről:

Saját weboldal: 4/10 pont. Maga az oldal első ránézésre rendben van (Wordpress, nem ingyenes-tízdolláros sablonnal, hanem az 50-80 körüli árkategóriából rengeteg jó minőségű stockfotóval) de nem sok derül ki a pártról és céljairól, a kevés menüpont kevés tartalmat rejt. Igazság szerint a 4 pontból 2 a már említett neopol.hu miatt jár, mert legalább felismerték, hogy kell egy saját újság, de ott is csak HVG, Magyar Nemzet és más sajtótermékek átvett és összeollózott tartalmai vannak.

KAMUFAKTOR: 65%, de a pártelnök közéleti múltját figyelembe véve nyugodtan kijelenthető, hogy kamupárt, ami csak abban különbözik a 100 százalékos kamupártoktól, hogy legalább a látszatra próbál adni.

 

9. DEMOKRATÁK PÁRTJA

Első benyomások: 2/10 pont. Mindössze egy Facebook-oldalt sikerült találni, de nem derül ki róla, hogy kik és mifélék ők.

demokratak_partja.PNG

Facebook-jelenlét: 3/10 pont. 444-hírek screenshotként pársoros kísérőszöveggel, van csoport közel 10 000 taggal, a poszt megírásáig nem hagyták jóvá a jelentkezésem, de a Facebook statisztikája szerint viszonylag élő csoportról van szó (napi átlag 6 poszt születik)

YouTube-jelenlét: 0/10 pont. A YouTube keresője az előző Demokrata Párt :D rettenetes videóját találja meg.

Saját weboldal: 0/10 pont. Nincs.

KAMUFAKTOR: 87,5%

 

10. DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ - DK

KAMUFAKTOR: GYURCSÁNY%

:)

 KOMMENTLEHETŐSÉG A FACEBOOKON


KAMUFAKTOR 2018 - A NAGY KAMUPÁRT-MUSTRA

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész | 8. rész | 9. rész


Ajánlott bejegyzés: évértékelő, 2017 - ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok és mit is akarok

A bejegyzés trackback címe:

https://tomanovicsgergely.blog.hu/api/trackback/id/tr4913667236