Egy leszerelt Fidesz-pártkatona gondolatai és tervei egy racionálisan működő országról

Tomanovics Gergely

Tomanovics Gergely

Videó: hogyan lett a 44%-ból kétharmad?

...és hogyan lehetne véget vetni neki?

2018. május 06. - Tomanovics Gergely

A választási rendszerünk több sebből vérzik. Az, hogy aránytalan és igazságtalan, vitathatatlan tény - viszont ez csak egy a problémák közül, hiszen vannak nálunk fejlettebb demokráciákban a miénknél aránytalanabb és igazságtalanabb rendszerek is, például Nagy-Britanniában a Fidesz nem kétharmadot szerezne ilyen választási eredménnyel, hanem kb nyolctizedet, mégis: Nagy-Britanniát a legtöbben jól működő nyugati demokráciának tartjuk még a Brexit ellenére is.

Akkor mi a gond?

A Röviden és Racionálisan című közéleti ismeretterjesztő és megoldáskereső vlog első részében ezekre keresem a választ, először megpróbálom látványos és közérthető módon elmagyarázni a választási rendszerünk problémáit, aztán megoldást keresni rájuk. Én úgy gondolom, hogy a megoldás is összetettebb annál, hogy lépjen vissza X javára Y, Z pedig ésszel szavazzon K helyett P-re, aki L szerint a legesélyesebb, miközben F szerint pont K lett volna, aki amúgy már vissza is lépett.

És ennél a pontnál fontos leszögezni, hogy ezek a videók vitaindító céllal készülnek. 

Ha nem értesz egyet a videó egyes állításaival, esetleg magával a konklúzióval, akkor írd meg kommentben a véleményed, hiszen később ezekre reagáló külön videó készül majd, sőt, ha kedvet érzel hozzá, az a legjobb, ha te magad készítesz egyet: töltsd fel a YouTube-ra, küldd el a linket a hello@k1tv.hu e-mail címre vagy a facebook.com/K1TVhivatalos oldalon üzenetben, és fel fog kerülni erre az oldalra. További részletek a K1 TV alapelveiről: http://k1tv.hu/2018/04/03/indul-a-valodi-kozmedia/

A Röviden és Racionálisan sorozat egyes epizódjait 7-8 perc terjedelműre tervezem, ez az első most kicsit hosszabb és szubjektívebb lett, mert arra is fontosnak tartottam kitérni, miről is szól a K1 TV koncepciója - meg még egy pár dologra.

 

A videóban említett dolgok, linkek, források:

Mandátumszámolási matek, furcsa nevű képletek töredékszavazatok (amikkel kapcsolatban említettem, hogy egy külön videót érhet, de itt most nem akartam részletezni)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_választási_rendszer#Mandátumszámítás,_töredékszavazatok https://hu.wikipedia.org/wiki/D’Hondt-módszer

 

Kisebb állam helyett megduplázódott a minisztériumok létszáma:

http://hvg.hu/itthon/20170811_miniszterium_dolgozok

 

Gerrymandering, a Fidesz 10 legnagyobb térképészeti bravúrja:

https://444.hu/2014/03/10/a-tiz-legelszabottabb-valasztokerulet

 

MKKP RÓSÁNÉKATÉKA:

https://www.facebook.com/pg/justanotherwordpresspage/photos/?tab=album&album_id=10156307872088293

 

Tomanovics Gergely a YouTube-on: a Röviden és Racionálisan sorozat többi része, valamint a K1 és készülő projektek kulisszatitkai itt lesznek megtalálhatók, ha itt feliratkozol, biztos nem maradsz le semmiről:

https://www.youtube.com/channel/UCNHnEVxXLsm21DGhoOLXRuQ

 

Könyv: "Elmúltnyolc(tíz)év - egy leszerelt Fidesz-pártkatona őszinte vallomása"

http://tomanovicsgergely.blog.hu/2016/09/29/mi_ez_a_konyv_miert_irtam_meg_kinek_szol

 

Ha érdekel a folytatás: kövesd a K1 TV híreit Facebook- és/vagy Tumblr oldalainkon is! Ha idáig végigolvastad, akkor szeretettel várlak a Racionalista Kávéház nevű zárt zárt csoportba is, amit a Közösségi Közszolgálati Médiával és az ország jövőjével kapcsolatos közös ötletelgetésre hoztam létre: https://www.facebook.com/groups/RPkavezo

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tomanovicsgergely.blog.hu/api/trackback/id/tr9213894864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marosy 2018.05.06. 19:35:35

Nicsak, a tomanovicsgeci. A best of gyurcsány fasszopója.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.06. 19:37:05

@marosy: mi az a fas? :D És mi a baj a Best of Gyurcsánnyal? Lesz Best of Orbán is: facebook.com/bestoforban

marosy 2018.05.06. 19:52:04

@Tomanovics Gergely: Az a baj, hogy köpönyegforgató vagy. Szélkakas vagy.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.06. 20:02:03

@marosy: Miért, mert ugyanazt képviselem, amit 10 éve is?

Gleccsertetű 2018.05.06. 20:31:48

"Nagy-Britanniát a legtöbben jól működő nyugati demokráciának tartjuk még a Brexit ellenére is."

mi az összefüggés?

Behajtó70 2018.05.06. 20:35:43

44%? 106 egyéniből 91 az = 85%

Nem megy a matek, mi? Büfé szak megvan?

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.06. 20:39:23

@Behajtó70: te megnézted a videót, vagy csak okoskodsz? Benne van, hogy a 44% az országos listás szavazat, és külön a 106 egyéni választókerület is.

Gleccsertetű 2018.05.06. 20:57:08

@Tomanovics Gergely: akkor meg? hülye a kérdésed. a túrós tészta sem csak tésztából áll

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.06. 21:25:50

@Gleccsertetű: A brit választási rendszert nem egy állampárt pszichopata diktátora találta ki.

meszena 2018.05.06. 22:07:03

@Tomanovics Gergely: De hát akkor pontosan érthető, hogy miből mi lett! Ez egy hazug kérdés, mert nem a 44%-ból lett a kétharmad.
1990 óta vannak listás és egyéni mandátumok a parlamentben.
Jelenleg a fidesz messze a legtámogatottabb párt az országban. A következő a jobbik, de azt csak kb. feleannyin támogatják.

meszena 2018.05.06. 22:12:32

Ja, a videót nem néztem meg. Felesleges időtöltés. Bárhogyan osztjuk és szorozzuk ez a választás hatalmas ellenzéki bukta volt. Akárhány magyarázat készül, egyik sem változtat azon, hogy az ellenzéki pártok üzenetére nem voltak vevők a választók.
Az még nem fordult meg senki fejében, hogy nem a fidesz, meg a választási rendszer hibája, hogy a többség nem rajong a ballib pártokért?

Gleccsertetű 2018.05.06. 22:31:05

@GIeccsertetű: pius úr, én megértem, h csalódott vagy az elfuserált életed miatt

táltos 2018.05.06. 22:33:17

@Tomanovics Gergely: Elég gáz ez a fészbúk oldal.
Mondjuk azoknak pont megfelel akik napi szinten onnan tájékozódnak.
"igazságos választási rendszerben is hatalomra lehet juttatni egy rossz ellenzéket":)
DEMOKRÁCIA! Ez a bűvös szó. E Kétfarkú Kutyapárt is ezért indulhat, mert demokrácia van.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.06. 22:35:57

@meszena: amit mondasz, az szinte szóról-szóra így benne van a videó második felében. Szerintem szánd rá azt a huszonakárhány percet, utána gyere vissza meaculpázni, hogy olyasmivel baszogatsz, amit egyébként én is pont úgy gondolok, mint te.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.06. 22:38:22

@táltos: ez egy ilyen szándékosan lebutított prolis oldal a proliknak, akik két sornál hosszabb szöveget nem olvasnak el. :) Igazság szerint a Best of Gyurcsány videók is azért voltak sikeresek, mert kellőképpen proli színvonalúak voltak, 80-as IQ-val is be lehetett fogadni őket.

5perc 2018.05.06. 23:01:29

@meszena:
"többség nem rajong a ballib pártokért"
A többség a fideszért sem rajong, ha az összes leadott szavazatok száma, mint tény érvnek számít még.

Habony Árpád. 2018.05.06. 23:33:49

"egyes epizódjait 7-8 perc terjedelműre tervezem,"

Hehe kiskocsog, ha nem akarod a hogy kovetkezo epizodokban meg tobb fogadat kelljen majd szamitogeppel megrajzolni, akkor hagyd abba ezt sorosberenc lipsi dumat.

TSandor Toth 2018.05.06. 23:52:18

Hát, kétfarkú kutya párt néven túl sok esélyt nem látok. Olyan aranyos, biztosan nem akar lopni. Most még. Majd fog akarni. Lehet más a politika? Ja nem? Pedig: "Most mi jövünk"!
A politika = tömény gazdaság
A politika nem a pad lefestéséről szól. Arra elég egy egyesület vagy alapítvány. A politika arról szól, hogy hogyan tudod a rád bízott(mint politikus)erőforrásokat azok fenntartására és fejlesztésére fordítanod. Ehhez "csak" a választókat, valamint a belső illetve a külső nomenklatúrát kell magad mellé állítanod. Szólok az ecset nem lesz elég. Sok sikert! A festéshez légyszi ne a vörös színt válasszátok. Köszi

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2018.05.07. 01:00:09

A választásokat elcsalták. Nem lenne szabad ezt elfogadni, se civilnek (polgárnak), se ellenzéki politikusnak. A kormány tehát nem legitim.

Eleve meredeken lejtett a pálya:
1, Ott a brutálisan torzító választási rendszer (kevesebben szavaztak a fideszre, mint az ellenzékre, mégis 2/3-ja lett a fidesznek).
2, A kormány/NER nemcsak megszállta, hatalmába kerítette a közintézményeket, hanem ezeket be id vetette az ellenzéki pártok ellen (pl. az ÁSZ bűntetései),
itt lényeges még, hogy a választások lebonyolítását is jó káderekre bízták (Patyi, Pálffy).
3, A fidesz az állam erőforrásait használta, kvázi állampártként (ld. pártállam), magyarul az egész ellenzék 1 milliárdos nagyságrendben költhetett (kampányolhatott), míg a fidesz tehette mindezt több, mint 100 milliárd ft-ból (ide értendő a köztévé legalább 80 milliárd/ év költségvetése is), ráadásul nem csak kampányidőszakban, hanem folyamatosan az előző években.
4, A kormány médiamonopóliumot alakított ki, vidéken nagyon sok ember csak az ő propagandájukat, agymosásukat hallhatta, láthatta (ott, ahol nincs
internethasználat, kábeltévé sem jellemző, helyette van: m1,m2,m3,m4,m5..,dunatv, duna word, tv2, ott a királyi rádió, a kereskedelmi/helyi rádiókban is a kormánypárti hírblokkok mennek, megyei napilapok egyenirányítás alá kerültek) - egy kivétel maradt csupán, az RTL klub.
------

és persze ott van a választás vasárnapja a töménytelen mennyiségű "furcsaság", "anomália", "bénázás","hozzá nem értéssel".
Leszögezném, hogy egy olyan választás, ahol ennyi "bénázás", "furcsaság" történt, az elfogadhatatlan,
pláne azt a tényt tekintve, hogy az összes -kivétel nélkül- a fidesznek kedvezett.....

Nagyon nem értek egyet azokkal, akik ezeket bagatellizálják, csak megemlíteném azt a két tényt, hogy
i, - a 2/3 a parlamentben 1, 2 emberen múlik (a német nemzetiségi képviselő is fidesz báb, ez is csak egy kifinomult "törvényes csalás")
ii, - több olyan körzet volt, ahol pár száz szavazaton múlt egy egyéni mandátum sorsa (természetesen a fideszes javára).

Az is fontos szempont, hogy a sok furcsaságra kaptunk-e korrekt magyarázatokat.
Válasz helyett egy másik kérdés: Egyáltalán tud valaki olyan furcsaságot, amelyet korrekt módon magyarázott meg az NVI ???

Ezekben a kérdésekben, furcsaságokban az a lényeg, hogy a panaszokat, amelyek nyílván alapvetően a választások lebonyolításával - azaz lényegileg az NVI
működésével lehetnek csak kapcsolatosak, az NVI-nek kellett/lehetett címezni és utána az NVI dönthetett arról, hogy helyt ad-e ezeknek a panaszoknak,
továbbá, ha lenne egy vizsgálat, akkor is maguknak kellene magukat megvizsgálniuk (tehát az NVI megvizsgálja az NVI-t), stb...

Nyílván ott van a kutya elásva, hogy az NVI-ben a kedves vezető emberei a vezetők.
(még egy kérdés, csak zárójelben: Vajon hány panasznak adott helyt az NVI ? )

táltos 2018.05.07. 01:13:48

@szorokin: A '90-es években a balliberiális oldal volt kb. ilyen helyzetben, pedig ott volt egy rendszerváltozás. OV szívós munkával szépen felépítette a jobboldalt minden szükséges kellékével együtt, míg a baloldal vagy magát építette le vagy legyőzték. Ez van. Erre volt igény. Ezt bizonyította az 1994-es és a 2002, 2006-os választás. Ebből tanultak.

midnightcoder2 2018.05.07. 07:42:26

Mondjuk ha valamit közölni akarsz, akkor vedd a fáradtságot és írd le. A fene se fog 22 percen keresztül videózgatni a kedvedért. Hacsak nem az a célközönséged aki nem tud olvasni, ezért videóra van szüksége ahhoz hogy megértsen bármit is.

midnightcoder2 2018.05.07. 07:45:36

@táltos: A baloldal bukásának sok oka van. Öregedő szavazóbázis, megosztottság, éles ellentét a Jobbikkal, rossz kommunikáció, gyenge, kontraszelektált vezetők.

MACISAJT 2018.05.07. 08:33:59

Már csak 44% ?:P
Imádom az agyonvert ballibák állandó kreatív választási számolgatását ..Megunhatatlan..:P Hamarosan ott tartanak hogy a Fidesz tulajdonképpen elvesztette a választásokat:P

Mert egyfelől azt mindig valahogy kifelejtik hogy az egyéni mandátumok 91:15 aránya hány százalékos megoszlást is jelent? ( 86%-14%)
Bizony, kedves elvtársaknak elég lett volna megnyerniük ezeket az egyéni mandátumokat és akkor nemhogy fideszes kétharmad, de kormányváltás is lett volna.De nem ment nekik, persze. Ahogy korábban sem, bár 2010 óta kétségtelenül javultak ezen a téren:P
Ha így folytatják 2226-ban egyenlőek lehetnek...

Ami pedig a mostani 49%-ot illeti, idézném az 1994-es választások eredményét, mely nyomán létrejött akkor a "dicsőséges" mszp-szdsz kétharmad:

Szervezet Szavazatok száma Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1 689 081 31,27% 209 képviselő 54,15% kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 18,62% * 69 képviselő 17,62% kormánypárt

Na szóval. 1,6 millió listás szavazattal, a voksok 31 (!)%-val az mszp abszolút többséget szerzett, kapott a parlamentben 53%-ot és lett kormánypárt.
Cimboráik, az szdsz pedig 1 millió listás szavazattal, a voksok 18%(!)-al pedig a parlamentben 28%-ot kaptak.
És így együtt összeállva , éppen 49%-al , a parlamentben lett 73%-os kétharmaduk.
A demokrácia legnagyobb dicsőségére, mert nem láttam még ballibát aki akkor vagy azóta ezen fennakadt volna.

Úgyhogy hagyjuk a púdert hogy a választási rendszer miatt nem lehetett leváltani Orbánékat.
Azért nem lehetett őket megverni/leváltani 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban( és még jó darabig ha ez így megy) mert az ellenzék nem kormányképes, mert úgy néz ki mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása, gárda mellényes heller ágnesek és simicskás zazriveczek, apró piroska veje és az mszmp hivatalos utódpártja...
Ilyenekre épeszű ember nem bízza az országot csak ha 1. elmebeteg 2. gyűlöli azt.

És egyáltalán nem bánom, ha emiatt egyesek emigrálnak/Dunába lövik magukat etc.
Legalább megtudják mi mit éreztünk a 2002-es werberi választási csalások , illetve a gyurcsanyizmus közben.

MACISAJT 2018.05.07. 08:38:53

@szorokin: "tt lényeges még, hogy a választások lebonyolítását is jó káderekre bízták (Patyi, Pálffy)."

Párás szemekkel emlékezünk , egy perces néma falalállással rytkó "tömör gyönyör" emília ettársnőre, szigeti péter és halmai gábor ettársakra az Országos Választási Bizottságban kifejtett tevékenységére...:P

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.07. 08:48:28

Ahogy mindigis 1990-2010 között: ha vannak egyéni mandátumok, s a lista nem kompzenálja őket, mindig aránytalan lesz a végeredmény, ha nem 2 nagy párt küzd.

Így lett elhatározva akerekasztaltárgyalásokon 1989-ben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.07. 08:52:05

@szorokin:

A 90-es években a ballib médiák arány az összes média között 90 % feletti volt, sőt az ostoba Antall még az állami médiákat is nekik adta.

Netuddki. 2018.05.07. 09:00:02

Már többször említve lett, hogy Angliában az orbánék börtönben ülnének nem a parlamentben.

A megoldás meg az, hogy be kell tartani és tartatni a törvényeket! Az orbánékkal is.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.05.07. 09:08:01

@midnightcoder2: szerintem ez az egesz csak alafestes a talalmanyanak. ha nem lett volna 2010 elott ellenzeki, nem tudott volna gyurcsanyvideot csinalni. pontosabban a kutyat nem erdekelte volna. ha nem lenne most ellenzeki, szinten mirol csinalna videot, kit erdekelne. a tevet is azert szeretne nyomni, hogy legyen felhasznalasa a programnak. ebbol akar megelni, ennek rendel ala minden mast. ami vegulis nem gond, csak kezeljuk a helyen.

ogli dzsí 2018.05.07. 09:41:52

Semmi komoly baj nincs se a 2/3dal, se a választási tv-el.

Majd ha Orbán elqrja akkor szerezhet bárki más is 2/3ot 49%-kal, és átírhatja akár az Alaptv-t ha úgy tetszik.

De amíg nem így van, addig meg miért kéne megszabadulni a rendszertől vagy a kormánytól?

agarik 2018.05.07. 09:49:28

Ha odamész és megölöd mindet. Különben nem.

agarik 2018.05.07. 09:50:44

@ogli dzsí: Mit kúrjon el?
Az országot elkúrta. Csak a saját zsebének tömését nem kúrta még el.
Még elkúrtuk-beszédet is mondott. De kit érdekel ha megválaszthatja saját magát?

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.05.07. 10:12:23

:D Nektek gyógyszerezni kellene magatokat. Az Egyesült Királyságban 95% lett volna ue szavazás...

Cycmen 2018.05.07. 10:13:59

Jaj fiúk, mindenki ismeri már a műbalhéitokat! Ha nektek lett volna 44% mellet kétharmadotok, akkor ez lenne a világ legfaszább választási rendszere!
A rendszerváltás utáni színtiszta balos média sem volt gond, nem hallottam egy mukkot sem a kiegyensúlyozott tájékoztatás fontosságáról!
Annyiban azért megértelek benneteket hogy kellemetlen a rossz végén lenni a fasznak! :D

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 10:51:02

Soha nem lesz vége ennek az örületnek, amíg csak egy fehér ember is lesz a Földön!

Anyád a baráthal 2018.05.07. 10:54:18

Azt is elfelejtik megemlíteni a választási rendszert kritizálók, hogy egy tisztán arányos (csak listás) rendszerben valószínűleg 50-55% lenne az alkotmányozó többség minimuma, nem pedig 2/3.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.07. 11:00:40

@midnightcoder2: két éve kezdtem el a racionalistapart.blog.hu-n írogatni az ötleteimet egy jobban működő demokráciáról, de ez nem nagyon érdekel senkit, az általam legjobbnak tartott posztot is kb huszadannyian olvassák el, mint egy közepesen jól sikerült videót. "Elkúrtuk" című legutóbbi posztomban írtam erről is:

tomanovicsgergely.blog.hu/2018/04/09/elkurtuk_873

A videó nekem hobbi is, szeretek újabb és újabb technológiákkal és megoldásokkal kísérletezgetni, ez a videó is egy kísérleti projekt, ami egyébként jó lesz referenciaként, ha valakinek meg akarom mutatni, mit tudok.

@droid_: a "találmány" lényege az, hogy egy éles projekten keresztül tanuljak meg komolyabb szinten programozni. Egyszer majd szeretnék eljutni arra a szintre, hogy ebből éljek meg, addig csak hobbi ez is. Bár végülis 2010 előtt a mostaninál sokkal gyengébb színvonalú cuccokal sikerült munkát találnom, miért ne jönne be mégegyszer ugyanez úgy, hogy egy kicsit emeltem a lécet azóta.

dr. mesterséges színezék 2018.05.07. 11:20:35

@marosy: Lakva ismeri meg a zember a zorbánviktort.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.05.07. 11:23:23

Ha igazán demokratikus lenne a választási rendszerünk, akkor KIZÁRÓLAG egyéni jelöltekre lehetne szavazni, nemzetiségi jelöltek esetében pedig a választópolgár eldönthetné, hogy a területi jelöltek vagy az adott nemzetiségi jelöltek közül kíván választani. A megválasztott képviselők pedig frakciókat hozhatnának létre, ha tudnak. Nem lenne kompenzáció, nem lenne bekerülési küszöb.

Ez nyilván azzal járna, hogy a választók egy része a jelöltek párthovatartozása, egy része pedig személyes ismertsége alapján döntene. Viszont a pártokat rákényszerítené, hogy ismert és hiteles jelöltekkel induljanak harcba. Jelenleg az igazi nagyágyúk nem kockáztatnak, hanem egy pártlista élén kibekkelik a választásokat.

Mindez azonban nem jelentene sok vigaszt a jelenlegi ellenzéknek, mert az egyéni eredmények alapján a FIDESZ-KDNP jelöltjei 95%-ot vinnének.

dr. mesterséges színezék 2018.05.07. 11:27:05

@marosy: Ja, Gyurcsánynak pedig kurvára kijárt a best of IS.
Ha meglett volna a mandátumaránya, ma ő volna a zorbánviktor - az érdek és erő vektorpárosából neki az erő nem volt meg. Azért a halvány 50+%-ával elment addig, amíg lehetett, sőt tovább: megadta a Fidesznek azt a demokráciadeficit-alapot, amire az MSZP-DK beugatása nélkül építkezhetett.

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 11:27:48

Minek fizetni az adót, ha nekünk kell lefesteni a padokat. Meg úgyis ráül valami marha, mielött a festék megszárad, semmi értelme.

dr. mesterséges színezék 2018.05.07. 11:29:41

@Tomanovics Gergely: "Igazság szerint a Best of Gyurcsány videók is azért voltak sikeresek, mert kellőképpen proli színvonalúak voltak, 80-as IQ-val is be lehetett fogadni őket."

Majdnem. Azért voltak sikeresek, mert már Gyurcsány IQ80-hoz igazodott - mind most (és már 20 éve) a másik populista kihaénnem seggarc.

konrada 2018.05.07. 11:38:44

@csentecsa:
Jaj már! Ne bacctassátok, hogy 44%-ot írt, a videó valszeg még a választás előtt készült, azért van a csatolt képen is a 2014-es eredmény.

...az inkább érdekes, miért most jutott eszébe a B1-nek betenni a az Index főoldalra...

laci_52 2018.05.07. 11:43:49

A listás és az egyéni jelöltre történő szavazás két külön dolog, nem kötelező mindkét helyen ugyanarra a pártra(illetve képviselőjelöltjére) szavazni. A Fidesz tarolt egyéniben, mert az ellenzék töketlen volt és nem volt képes összefogni. Ügyesen szervezett kölcsönös visszalépésekkel akár 30 helyen is legyőzhető lett volna a fideszes jelölt.

dr. mesterséges színezék 2018.05.07. 11:46:56

@Tomanovics Gergely: "két éve kezdtem el a racionalistapart.blog.hu-n írogatni az ötleteimet egy jobban működő demokráciáról, de ez nem nagyon érdekel senkit"

Vedd észre, hogy a 70% netpenetrációjú 10 milliós országban nickről ismerjük egymást. Nem fogsz te (más se) itt senkit semmiről meggyőzni, aki még nincs meggyőződve.
Majd a következő világválság pont úgy polarizál vissza, ahogy az előző odapolarizált - Mohács nélkül nem megy gondolkodás. Mármint Moháccsal se, csak az automtikusan ad egy triggert az inverterre.

szellemkor 2018.05.07. 11:53:58

Ha nem meg a kupleráj (=értesd nincs komolyan vehető ellenzéki alternatíva) akkor nem az ágyakat (= választási rendszert) kell lecserélni, hanem a lányokat.

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 12:16:58

Ha megnézzük, hogy az ellenzékiek között is mennyi putyinista seggnyaló van, még elkeserítöbb a helyzet. Holnap meg kell borítani mindet!

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 12:29:43

Csak ne ez az értelmiségi lassulás legyen holnap is, ami eddig volt, mert attól agyfaszt kapok. Mozogni kell már rendesen.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 13:16:30

Te okos fiú vagy Gergő.
Szerinted mi a jobb az országnak ?

Ha a nyertes tud kormányt alakítani, vagy ha csak koalícióban tud kormányt alakítani valaki ?
Pl MSZP-DK-Jobbik kormány.

Mert abban igazad van, hogy a választási rendszer nem igazságos, de nem a Fidesznek, hanem a nyertesnek kedvez.

Ha a Jobbik nyer akkor a Jobbik kormányozhat, ha az MSZP-DK akkor az.
De azt te is látod, hogy attól nagyobb katyvasz nincs, mintha a Jobbik kormányoz Gyurcsánnyal és az MSZP-vel.

Egyébként a HVG kiszámolta, hogy kb 60%-a lett volna a Fidesznek az előző választási törvénnyel.

Dread Naughty 2018.05.07. 13:31:05

Valaki mondja már el nekem, hogy ha igazságtalanok a választási eredmények alapján kiosztott mandátumok, akkor egész pontosan kinek kellett volna kapnia azokat?

conchita wurst 2018.05.07. 13:51:16

Érdekes a választások előtt amikor még csak a részvételt lehetett tudni a lippsimédia nem a választási rencer igazságtalanságán spekulált, hanem azon hogy akkor nyilván elkergették a csútit, mer magas volt a részvétel

nyi haha

ételizésítő 2018.05.07. 14:04:23

"például Nagy-Britanniában a Fidesz nem kétharmadot szerezne ilyen választási eredménnyel, hanem kb nyolctizedet"

Ezt a faszságot nem tudom, ki terjeszti, de nem így van, ott is vannak kompenzációk, a Fidesznek ott kb. 60%-a lenne ezzel az eredménnyel. Azaz még 2/3-a sem.

conchita wurst 2018.05.07. 14:09:15

@ételizésítő: Ott nincs lista, tehát kompenzáció sincs.

Egyéniban a Fidesz 90%-ot kapott.

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 14:14:38

Rég megmondták már okosabbak, hogy a háztetöröl kell szavazni.

Gleccsertetű 2018.05.07. 15:06:16

@ételizésítő: te ugye a paksi atomhoz is ekkora tudással szak értesz??!!

gigabursch 2018.05.07. 15:43:08

Tudom ajánlani az ilyen kérdések kapcsán az alábbi hozzászólást.

konteo.blogrepublik.eu/2018/04/11/vitaposzt-valasztas-konteok/#comment-link-97698

Utána lehet csitulni is.

KUHULIN 2018.05.07. 15:51:40

@conchita wurst: "hogy akkor nyilván elkergették a csútit, mer magas volt a részvétel"
Pontosan. Meg sütötték előre a "narancsos buktát". Akkor az a győzelem legitim lett volna? :)

KUHULIN 2018.05.07. 15:52:17

@s: Ennyi elég is lesz, viszont látásra!

pragmatika2 2018.05.07. 16:14:33

@MACISAJT:

"Ami pedig a mostani 49%-ot illeti, idézném az 1994-es választások eredményét, mely nyomán létrejött akkor a "dicsőséges" mszp-szdsz kétharmad:"

Ja.
De az is csak úgy jött össze, hogy akkor már a sajtó nagyrészt a kezükben volt. Meg kb. az ország megmaradt vagyona, (már amit nem kótyavetyéltek el a mutyiknak, vagy amit nem tettek csak úgy balf.szságból tönkre.).
Meg akkor még aktívabb volt a "munkás" osztály.

pragmatika2 2018.05.07. 16:19:48

Egyébként meg ilyen alapon tiltakozni kell az ellen is, hogy fociban a portugálok lettek az Európa bajnokok, mikor a többi csapatnak, összesen sokkal több pontja, rúgott gólja, sőt, szurkolója volt.

meszena 2018.05.07. 16:23:02

@Tomanovics Gergely: Rendben, a választási rendszer bemutatása korrekt. Elismerem.
Azt viszont nem tartom demokratikusnak, hogy a szemlélet a fidesz kontra mindenki. Mivel a pártok külön indultak, mindet külön kell a fidesz eredményével összevetni. Úgy sokkal tisztábbak lesznek az erőviszonyok.

meszena 2018.05.07. 16:26:02

@5perc: Ha az egyes prtok redméyneit veted össze (akár a leadott szavazatok, akár megszerzett mandátumok tekintetében) a fideszével, akkor rögtön látszik, hogy igenis a többség a fideszért rajong. A választás kérdése ugyanis nem az volt, hogy a fidesz kormányozzon tovább, vagy az összes többi együtt. Ha ez lett volna, akkor a többiek közös listán indultak volna közös programmal.

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2018.05.07. 16:33:11

@meszena: a videó 12. perce környékén tértem ki arra, hogy a Fideszre szavaznak a legtöbben, akárhogy is csűrjük-csavarjuk a statisztikákat.

www.youtube.com/watch?v=BVGArvq-7mE&feature=youtu.be&t=715

@Ballib vagyok rettegek: ebben teljesen igazad van, nem is mondtam egy szóval sem, hogy jobb lett volna az MSZP-DK-akármi kormány, a legjobb az lenne az országnak, ha legalább ez a két párt eltűnne végre a süllyesztőben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.07. 17:53:53

@ételizésítő:

Tévedsz. Az angol rendszer egyfordulós, egyéni rendszer. Akár 20 %-kal is lehet 100 %-ot szerezni. Nincs benne semmilyen kompenzáció.

Ahogy a francia, az amerikai, a kanadai rendszerben sincs. Aki nyer, az visz mindent. Ha a második helyezettnek országosan van akár 30-40 %-a, de ne tud egyet se nyerni egyéniben, be se kerül a parlamentbe.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.07. 17:55:53

@conchita wurst:

Április 8-én estig igazságos volt a választási rendszer, mert a ballibák bebeszélták maguknak, hogy a magas részvételi arány a Fidesz bukását hozz. Amint kijött az eredmény, kiderült: mégis igazságtalan a választási remdszer.

horvathviteztamas 2018.05.07. 18:05:39

Egészen pontosan úgy lehetne véget vetni a Fidesz kétharmadának, hogy a teljes impotens ellenzéket le kellene cserélni...

Meridian74 2018.05.07. 18:31:49

@Netuddki.: "Már többször említve lett, hogy Angliában az orbánék börtönben ülnének nem a parlamentben."

Jah, ahogyan azt móriczka képzeli... az megvan, hoyg a most kinevezett paki külügyminiszter, vizummal kereskedett illegálisan, és mégis miniszter lett belőle? Börtön? Dehogyis. Ha muszlim vagy, akkor külügyminiszter is lehet belőled, még akkor is ha egy kurafi drogcsempész vagy...! Ez a mai angliai realitás.

Meridian74 2018.05.07. 18:38:39

@MACISAJT: "Azért nem lehetett őket megverni/leváltani 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban( és még jó darabig ha ez így megy) mert az ellenzék nem kormányképes, mert úgy néz ki mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása, gárda mellényes heller ágnesek és simicskás zazriveczek, apró piroska veje és az mszmp hivatalos utódpártja..."

Ennél jobban én sem tudtam volna leírni a fentieket :)
Így van. Az idióta libsik számolgatják azt hogy a fidesz csak 49,16% és hogy miért kapott akkor 2/3-ot? Hát azért fafejűek, mert egyéniben 85%-os eredményt értek el.

Tetszettek volna jobb képviselőket felmutatni, tetszettek volna értelmesebben kampányolni (és nem csupán csak fröcsögni és gyűlölködni a fideszre, és azon belül is csak kihegyezve orbánra, azaz nem ó'bánfóbiát kellett volna tolni ezerrel - mint egy beszívott bengáli majom) és megnyerni a választásokat. A lehetőség mindenkinek adva volt. A szabályokat is elfogadtátok, mikor indultatok. Vesztettek, mivel egy kupacnyi lúzerek vagytok, és lúzerekre nem szavaznak.

rnz 2018.05.07. 18:46:47

"hogyan lehetne véget vetni neki?"
Elsőként nem ártana befejezni a hisztis picsa viselkedést. Amíg ez nem sikerül, továbblépni is lehetetlen.

Ménár Atya 2018.05.07. 18:50:18

Ha az ellenzéki pártok közül valamelyik 44 %-ot ér el, akkor ma neki van 2/3-a a parlamentben.
De meg sem közelítették ezt az eredményt.
Olyan párt meg, hogy Ellenzék", nem indult a választáson.
Ennyi.
Mit nem képes megérteni ezen valaki?
Gondolom, ha a fidesz vesztett volna, akkor is tüntetnének ezek a liberálfasiszták, hogy szegény fideszre nézve ez milyen igazságtalan.......
Na, lépjünk tovább, és örüljünk, hogy annak ellenére, hogy ezek is lopnak, mint a szoci-szadesz kombó, mégis növekszik a gazdaság, ha meg leszoknak a lopásról, akkor meg egyenesen szárnyal.
Minden esetre, szerintem a baloldali talpnyalók, elmehetnek a búsba, akkor kussoltak, amikor csődbe vittek mindent, 1989-ben, és 2009-ben is.
Ja, talpnyalón nem a szimpla választót, hanem a rendszer kedvezményezettjeit, kiszolgálóit, és működtetőit értem.
Remélem a heti hetes fxszopói mielőbb mennek találkozni kádár elvtárssal .........

oldcars 2018.05.07. 19:08:26

Honnan a túróból veszitek ezt a 44%-ot??? Még levél szavazatok nélkül is 47,36%, levéllel 49,27%.. portal.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/orszlist.html

oldcars 2018.05.07. 19:13:01

Erről csak az egészről ez a vicc az jut eszembe:

Iskolás gyerekek táboroznak.
A táborvezető demokratikus érzelmű ember, különben is, hadd gyakorolják a gyerekek a politikát. Szavazásra teszi fel tehát a gyerekeket foglalkoztató legfontosabb kérdést: mi legyen a másnapi ebéd?
A szavazás rendben lezajlik.
Az eredmény a következő: rántott hús negyven százalék, tojásos galuska húsz százalék, gulyásleves tizenhat százalék, rakott krumpli tizenhárom százalék, mákos tészta kilenc százalék, kelkáposzta főzelék két százalék.
Rendben, akkor legyen rántott hús.
Még mit nem!
Hiszen hatvan százalék a rántott hús ellen szavazott!
A többség nem rántott húst akar! Egyesítsük az ellenszavazatokat!
Győzzük le a rántott húst!
Jól van gyerekek. Öntsük össze a tojásos galuskát, gulyáslevest, rakott krumplit, mákos tésztát és kelkáposzta főzeléket.
Ki szavaz arra, hogy ez legyen az ebéd?

conchita wurst 2018.05.07. 19:45:20

A lipsiktol kiszivargott, hogy holnaptol zavargasokra, duhajkodasra keszulnek az Orszaghazban.

Igy szeretnek felhivni a vilag es Soros figyelmet arra, hogy el meg a demokracia szelleme, s tudnanak mit kezdeni nemi penzzel is.

Igy Kover Laszlo nem tehet mast, valogatott TEKeseket fog telepiteni a parlamentbe, akik elkotelezettek a demokracia irant. Gumilovedekekkel fognak szembeszallni az anarchistakkal.

kolompar lole 1113 2018.05.07. 19:55:37

@meszena:

A többség (60%) az ellenzékre szavazott. Csak elég balfasz módon, széttagolva. A hazaáruló oldalon meg csak 1 párt van (Zsidesz), ott nem oszlanak a szavazatok. A 400.000 román fideszszavazógépet meg csak hazaárulónak se lehet tekinteni, mert románok, úgy is viselkedtek mint Trianonban.

Eugene Victor Tooms 2018.05.07. 19:59:08

Mindenki rúgjon picsán egy politikust holnap! Üssed-vágjad a kapitalista disznaját, ahol éred!

kolompar lole 1113 2018.05.07. 20:03:51

@TSandor Toth: Erre a Zsidesz full aklamatlan, mert csak lopni tud. Levitézlett kommunisték gyülekezete, akik még az MSZP-be se voltak jók. KISZ titkárok és MSZMP káderek bűnszervezete. Persze hazduni azt tudnak, mint Rákosi faterjuk.
süti beállítások módosítása